Rogán feljelenti Portik Tamást

Portik a tanúvallomásában azt állította: ismeri Rogánt, és személyesen adott át neki tízmillió forintnyi eurót, hogy közreműködjön egy belvárosi ingatlan áron aluli megvételében. 

A lap felidézte: a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter Portik múlt pénteki tanúvallomását sérelmezi, amelyet a Rogán által Juhász Péter Együtt-alelnök ellen indított személyiségi jogi perben adott elő. Ebben a Prisztás-gyilkosságban betöltött szerepéért 15 év fegyházra ítélt és más alvilági leszámolások miatt is megvádolt Portik azt állította: ismeri Rogánt, és személyesen tízmillió forintnyi eurót adott át neki, hogy közreműködjön egy belvárosi ingatlan áron aluli megvételében.

Dr. Kovátsits László a Magyar Nemzetnek azt mondta: a hamis tanúzás miatti feljelentést a Rogán kontra Juhász polgári per befejezése után tehetik majd meg, addig erre nincs mód a vonatkozó törvények alapján. Az ügyvéd emlékeztetett: nem véletlen, hogy a bíróság is többször figyelmeztette a tanút a hamis tanúzás jogkövetkezményeire.

A Jobbik hétfőn egy vizsgálóbizottság felállításának kezdeményezését jelentette be, hogy kivizsgálják Rogán Antal és a kormány esetleges kapcsolatát az alvilági körökkel.