Rogán megint kihagyja a Portikkal való szembesítést

Nem hajlandó elmenni a szembesítésre. A helikopteres ügyről pedig elismerte, hogy hazudott a Népszabadság újságírójának.

Noha Rogán Antal korábban már megígérte, hogy többször nem hagyja ki a tárgyalást, és vállalja a bíróság előtti szembesítést, most kiderült, erre mégsem hajlandó. Rogán Antalnak azért kellene az alvilági működése miatt szabadságvesztését töltő Portikkal találkoznia a bíróság előtt, mert az azt állította róla, hogy közösen üzleteltek belvárosi önkormányzati tulajdonú ingatlanokkal, sőt, egyszer ő maga adott tízmillió forintnyi eurót Rogánnak kenőpénzként.

Emiatt ugyan a miniszter külön feljelentette Portikot, mégis, a Juhász Péter perében való szembesítésen nem hajlandó megjelenni. A fideszes politikus azzal érvel, hogy nem kíván asszisztálni ahhoz a lejáratókampányhoz, amit szerinte Juhász és Portik közösen hajt végre ellene. A látszólagos sértettségen kívül kérdés marad, ha Rogánnak igaza van, miért nem áll büszkén és nyíltan a bíróság elé, miért akadályozza inkább az eljárást azzal, hogy nem ad élő egyenesben cáfolatot a vádakra.

Juhász Péter, aki ellen eleve Rogán tett feljelentést amiért az azt mondta róla, hogy bűnözőkkel üzletel, így reagált a mai esetre:

"Menekül az igazság elől. Megfutamodott, mert tudja, hogy nem tud már kitérni az elől, hogy bebizonyítsam: bűnözőkkel üzletel!"

Rogán legutóbb a nyáron hagyott ki egy szembesítést, akkor inkább német újságírókkal találkozott ahelyett, hogy az igazát próbálta volna bebizonyítani.

Hazudott az újságírónak

Mivel Rogán az utóbbi időszakban kínosan kerülte a sajtónyilvánosságot, a tájékoztatón jobbról-balról megkérdezték tőle a helikopteres ügyet is. Ismert, Rogán Antal és családja helikopterrel utazott el egy vidéki celebesküvőre, ami egyrészt azért kavart botrányt, mert anno Kóka János közlekedésügyi miniszter repkedése ellen pont ő tüntetett azt hangoztatva, hogy "helikopterügyi minisztere" van a szocialistáknak, másrészt pedig az egészet letagadta a sajtónak, amikor megkeresték.

A Népszabadság újságírója ugyanis felhívta őt, hogy valóban helikopterrel utazott-e, mire Rogán Antal az egészet letagadta neki. Nem sokkal később azonban a lap online megjelentette az erről készült képeket, melyet követően a miniszter is elismerte, hogy így történt. A sajtótájékoztatón Rogánnak szegezték a kérdést, hogy miért hazudott a nem sokkal az eset után bedarált lap újságírójának, mire ő azzal védekezett, hogy az szerinte csak egy magánbeszélgetés volt, és mivel az igazság hamar kiderült, igazából nem számít az egész.

Kérdésre válaszolva elmondta: nem szándékozik lemondani, mert élvezi kormánytársai bizalmát.

[[nid:192023]]