Saját lányát vette rá a dílerkedésre

Saját lányát vette rá a dílerkedésre

Aligha kapja meg az "Év apja" elismerést a józsefvárosi díler, aki egy iskola közelében is árulta a narkót.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság civil ruhás nyomozói nyáron a Blaha Lujza téren drog eladásán értek tetten két fiatal nőt, kábítószer-kereskedelem bűntett miatt indult ellenük eljárás - írja a police.hu

A nyomozás azóta azt állapította meg, hogy az egyik nőt az apja vette rá az árusításra, és a drogot is ő szerezte be.

L. Lászlót a józsefvárosi rendőrök 2024. december 3-án fogták el, lakásán néhány gramm kábítószert és a fogyasztásukhoz használt üvegpipákat találtak.

Az 55 éves férfit a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányságon forgalomba hozatallal vagy kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Tettét tovább súlyosbítja, hogy a kereskedelmet oktatási intézmények közelében követte el.

Ráadásul korábbi hasonló bűncselekmények miatt Budapest közigazgatási területére korlátozó bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt.