Saját feleségeiket gyilkolják a Boko Haram-osok

A szerencsétlen nőknek azért kellett meghalniuk, mert "férjeik" attól tartottak, hogy a kormányhadsereg katonáinak fogságába kerülnek - közölték csütörtökön szemtanúk.
 
A kormányerők hétfőn kiűzték az iszlamistákat az ország északkeleti részén lévő Bama városból. A több tucatnyi nő megöléséről öt szemtanú számolt be az AFP hírügynökség tudósítójának.
 
"A terroristák azt mondták, nem engedik, hogy hitetlenek vegyék el nőiket" - mondta az egyik szemtanú.
 
Elmondása szerint - amit mások is megerősítettek - a Boko Haram harcosai hírét vették annak, hogy Bamát megtámadják a kormányerők. Úgy döntöttek, hogy a szomszédos Gwozába menekülnek, de előtte elhatározták: "mindegyikük megöli feleségét, hogy senki ne vehesse el őket újra".
 
A Boko Haram fegyveresei többtucatnyi nőt kényszerítettek házasságra tavaly szeptemberben, amikor elfoglalták Bamát.
 
A szemtanúk, akiket a hatóságok katonai védelem alá vettek és a héten Borno állam székhelyére, Maiduguriba szállítottak, beszámoltak arról, hogy a nőket a város felszabadulása előtt tíz nappal kezdték el legyilkolni.
 
Egy polgárőr, aki együtt harcolt a kormánykatonákkal Bama elfoglalásáért, közölte, hogy "tucatnyi női holttestet látott" a városban.
 

Közeleg a vég

A saría (iszlám jog) teljes félreértelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a térségben. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport tavaly nagyjából tízezer ember halálát okozta a 175 milliós afrikai országban. Újabban már az arab anyanyelvű kisebbséget is irtani kezdték, mert azzal gyanúsítják őket, hogy együttműködnek ellenségeikkel. 
 
Az Iszlám Államnak hűséget esküdött  háborodottak szerencsére egyre nehezebb helyzetben vannak. Nigéria, Csád, Kamerun, Niger és Benin hadereje összehangolt támadásokkal gyengíti az iszlamistákat, akiket az utóbbi időkben külföldi (javarészt dél-afrikai) zsoldosok is rettegésben tartanak. A The New York Times riportja szerint a nigériai kormány által felbérelt profi gyilkosok a sötétség leple alatt éjjellátóval vadásznak a fanatikusokra. A nigeri és csádi hadsereg az elmúlt tíz napban kétszázat ölt meg közülük.