Az OLAF Mohácson indított nyomozást

Az OLAF Mohácson indított nyomozást

A fideszes polgármester szerint az ellenzék túlzásokba esett az OLAF emberei pedig alig tekintettek bele az aktákba.

Uniós pénzek szabálytalan kifizetésének gyanúja miatt indított nyomozást az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a Mohácsi Önkormányzatnál a helyi ellenzék feljelentése alapján. A polgármester viszont úgy látja, az ellenzék túlzásokba esett és az OLAF emberei alig tekintettek bele az aktákba.

Az ATV Híradó riportja szerint a mohácsi közgyűlés ellenzéki csoportja azt feltételezte hogy néhány uniós pályázat megvalósításánál korrupció gyanúja merült fel a kifizetéseknél, ezért feljelentést tettek a magyar hatóságoknál.

A korábbi beadványok feljelentések alapján a magyar hatóság nem talált semmi kivetnivalót, bennünk azonban továbbra is felmerült a és a van képviselőiben a gyanú fennált hogy itt emberek duplán triplán ki lettek fizetve EU támogatások terhére

- árulta el Schwarcz-Kiefer Patrik, a Baranya Megyei Közgyűlés jobbikos képviselője.

Schwarcz-Kiefer Patrik az OLAF-hoz fordult a vidékfejlesztési pályázatok visszásságai miatt

Megígértem, megtettem: a vidékfejlesztési pályázatok kapcsán tapasztalt visszásságok miatt az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordultam. Több, mint furcsa ugyanis, hogy a legnagyobb nyerteseknek ilyen-olyan módon közük van a Fideszhez - jelentette be közösségi oldalán Schwarcz-Kiefer Patrik, az Egységben Magyarországért jelöltje Baranya megye 3. számú választókerületében.

Ezért az ellenzéki képviselők tovább mentek és az OLAF felé is bejelentést tettek. Amit az uniós csalás elleni hivatal befogadott és nyomozást rendelt el. Az ellenzéki VAN egyesület önkormányzati képviselője szerint nem kevés pénzről van szó.

Pávkovics Gábor, Mohács fideszes polgármestere elismerte a vizsgálat tényét, de közölte, nem csak az önkormányzatot hanem az irányitó hatóságokat is vizsgálták az OLAF nyomozói, akik az államkincstárnál is látogatást tettek. Szerinte annyi derült ki, hogy Mohácson az 5 legnagyobb uniós pályázat aktáit kérte el és vizsgálta a hatóság az elmúlt hetekben.

Az OLAF nyomozása egyelőre lezárult a mohácsi önkormányzatnál, arról hogy találtak e bármilyen szabálytalanságot majd csak a jövő évben fogják tájékoztatni a sajtó képviselőit.

Összeférhetetlenség? Ezt a korrupciógyanús ügyet vitte az új Integritás Hatóság elé a Jobbik

Ahogy arról beszámoltunk, elindult az ügyészségi nyomozás a Pávkovics Gábor, Mohács fideszes polgármestere családjához köthető geresdlaki baromfitelep kapcsán. Erre Schwarcz-Kiefer Patrik, a Régiók Bizottságának jobbikos tagja Gyöngyösi Mártonnal, a Jobbik elnökével együtt hívta fel a figyelmet hétvégi sajtótájékoztatóján.