Schwarzi papa viszi a prímet a mozikasszáknál

Voltak, akik a kánikula alatt nem szaunáztak és az esőzés alatt nem bárkát építettek, hanem biztonságos helyen múlatták szabadidejüket: a mozikban.

A Filmforgalmazók Szövetségének adatai szerint a héten eddig a mozizáshoz kedvet kapók döntő többsége választotta az ötödik Terminator-filmet a kínálatból. A Terminator Geneisys múlt csütörtöki premierje óta több mint 100 millió forintot költöttek el a magyarok a mozikasszáknál, hogy megnézzék, milyen formában van a húsz nap híján hatvannyolc éves Schwarzenegger.

Az első Terminator-filmet 1984-ben mutatták be, és a most már ötrészes franchise népszerűsége csaknem töretlen. Az első epizódhoz képest mindössze 1.1 ponttal értékelték a mostani részt kevesebbre az IMDb-felhasználók, így 7-es ratinget kapott (bár a harmadik rész csúfos 6.4-es értékeléssel szerepel az adatbázisban). Az agymanók című Pixar-film áll a lista második helyén.
 
A két héttel ezelőtti premier nézőszámaihoz képest felére esett vissza az animációs film iránti érdeklődés (vagy azóta mindenki elment nyaralni a gyerekkel), de még így is majdnem 50 ezren ültek be rá a héten a moziba. A Jurassic World ehhez képest csaknem egy hónapja debütált itthon, viszont majdnem 600 millió forintot elköltött már ezalatt 400 ezer ember arra, hogy újra hatalmas gyíkokat lásson a mozivásznon. A Magic Mike XXL, azaz Channing Tatuum és kigyúrt, olajos testű bandájának limonádéja a Terminatorral egy napon, múlt csütörtökön debütált, mégis jócskán lemaradt a Schwarzi-filmhez képest. A negyedik helyen áll a listán összesen 26 ezer látogatóval.
 
Ebből négy következtetést vonhatunk le. Vagy többet voltak a héten férfiak a moziban, mint a nők, vagy a konzervatív fogyasztóknak túl szokatlan, hogy ezúttal férfiak jelennek meg biodíszletként egy hollywoodi moziban, vagy mindkettő, vagy egyik sem. Erről a filmforgalmazóknak sajnos nincs adata.
 
A lista ötödik helyén A kém című produkció áll: több mint egy hónap telt el a bemutatója óta, de eddig nagyjából fele annyian látták, mint a Jurassic Worldöt. Magyarország Oscar-nevezése, a Saul fia a hatodik helyre került: egy hónap alatt több mint 60 ezren ültek be rá a magyar mozikba. Hetedik helyen áll a listában a május végén bemutatott Bazi nagy francia lagzik, az utolsó három helyet pedig a Törtetők című hollywoodi vígjáték, Az Apu vagy anyu? francia-belga bohóckodás és a Dwayne "The Rock" Johnson legújabb filmje, a Törésvonal foglalja el.