Soha nem kéri a bankja a PIN-kódot!

A számlavezető hitelintézetek soha nem kérik el ügyfeleiktől az elektronikus banki ügyintézéshez szükséges egyedi azonosítókat.

A kedden az MTI-nek eljutatott közös közlemény szerint az ilyen jellegű üzenetek mindig csalóktól és nem az érintett pénzügyi intézménytől származnak. Ezekben az esetekben a fogyasztónak azonnal értesítenie kell szolgáltatóját, vagy az érintett államigazgatási intézményt, hogy az megtehesse a szükséges lépéseket - figyelemfelhívás, nyomozó hatóságok értesítése, fokozott biztonsági intézkedések - tették hozzá.
   
Kiemelték: az elektronikus csalások új módszere, hogy egyes csalók a NAV nevében adó-visszatérítés lehetőségéről írnak az ügyfeleknek sms-üzenetben, amelyben arra kérik a címzetteket, hogy az interneten keresztül adják meg az adataikat. A megadott link azonban hamis, látszólag az adóhivatal felületére irányítja az érintetteket. Az oldal aztán egy űrlapot tölt be a személyes adatok megadásához. Aki a csaló sms utasításait követve megadja adatait, számolnia kell azzal, hogy bankkártyájáról pénzt emelhetnek le - hívta fel a figyelmet közleményében az adóhatóság.
   
A NAV értesítési gyakorlata teljesen eltér a megtévesztő módszertől, ugyanis a hivatal ügyfélkapun keresztül, illetve postán, folyószámla-kivonaton értesíti az adózókat a többletként megjelenő tételekről. A NAV az adózók figyelmeztetésén túl feljelentést tesz a csalási ügyben - közölték.
   
A közlemény szerint az internetes banki csalások tipikus esete lehet az is, ha a csalók az általuk küldött e-mailben egy banki alkalmazás letöltését kérik, valójában azonban a linkre kattintva az ügyfél ártó szándékú vírusokat, úgynevezett trójai programot helyez el saját számítógépén. A megfelelő vírusvédelem, tűzfal és kémelhárító program képes ezeknek a kártékony programoknak a behatolását megakadályozni.
   
Arra is felhívják a figyelmet, hogy egyes adathalászok e-mailek segítségével az ügyfeleket hamis - de az eredetire hasonlító - megtévesztő internetbanki oldalra csalják. A pénzügyi intézmények valódi honlapjának használatakor a normál "http" helyett "https" védett kapcsolat épül fel az ügyfél gépe és az intézmény között - írták.
   
A elektronikus banki szolgáltatások biztonságáról, és a csalások elleni védekezésről az Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának honlapján olvashatók további információk.