Sorra rúgja ki a vendégmunkásokat betanító magyarokat a dél-koreai akkuipari gyártó

Sorra rúgja ki a vendégmunkásokat betanító magyarokat a dél-koreai akkuipari gyártó

A salgótarjáni gyárban az elbocsátott magyar munkavállalók helyére szervezetten, tucatszám érkeznek a vietnámi dolgozók. Az ügy pikantériája, hogy a Bumchun milliárdokat kapott munkahelyteremtésre az Orbán-kormánytól. Úgy tűnik, teremtődnek azok a munkahelyek, csak nem a magyaroknak...

Korábban többmilliárdos állami támogatást kapott a dél-koreai Bumchun munkahelyteremtésre, ám a cég most úgy döntött, a salgótarjáni akkumulátorgyárban megválik több tucatnyi kölcsönzött magyar munkavállalójától, akik helyett hogy vietnámiakat akarnak alkalmazni - írta meg dolgozói beszámolók alapján a 24.hu.

A helyzetet tovább rontja, hogy mindez Nógrád vármegyében történt, ahol az országban a legmagasabb a munkanélküliségi ráta. A kirúgott magyar dolgozók elmondásuk szerint a munkájukra nem volt panasz, ráadásul jelentős számú túlórát is vállaltak.

A Bumchun Precision Hungary Kft. salgótarjáni üzeméből december óta 60 magyar dolgozót küldtek el.

A dél-koreai tulajdonú cég elektromos autók akkumulátoraihoz gyárt alkatrészeket, immáron 2020 óta Magyarországon is.

Az elbocsátott dolgozók szalag melletti, betanított munkát végeztek és a portál szerint jellemzően nem a gyár saját munkásai voltak, hanem különféle munkaerő-kölcsönző cégek révén foglalkoztatták őket.

Mint a lap írja,

a létszámleépítésre azután került sor, hogy a Bumchunhoz a múlt év végén jelentős számú vietnámi vendégmunkás érkezett, akiket éppen az elbocsátott magyar dolgozók tanították be olyan feladatokra, mint a gépkezelés és a gépfeltöltés.

Vagyis

most már az ázsiai munkások dolgoznak az elbocsátott hazaiak helyén.

Az egyik kirúgott magyar, aki tavaly június óta gépkezelőként dolgozott a Bumchun üzemében, a lapnak azt mondta, úgy tudja, a leépített dolgozók, akárcsak ő, kölcsönzött munkások voltak, első körben őket rostálta ki a vállalat.

Az atv.hu információi szerint

a külföldi vendégmunkások szállását és utaztatását is a gyár biztosítja.

Mint ismert, néhány hónapja a Jobbik-Konzervatívok aláírásgyűjtést indított a vendégmunkások hazánkba történő tömeges betelepítése ellen. Céljuk, hogy megvédjék a magyar munkahelyeket az olcsó, ázsiai migránsmunkásokkal szemben, akik letörnék a hazai béreket, ahogy azt a Fidesz kormányzása véghezvinné. A Jobbik petícióját a STOPmigránsmunkások.hu-n lehet támogatni.

(Címlapkép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b), Ri Ki Jeon, a dél-koreai Bumchun Precision Co. Ltd. elnöke (k) és Csö Kju Szik, Dél-Korea budapesti nagykövete beszélget a Bumchun Precision Hungary Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. július 24-én. MTI/Kovács Attila)