Brutális mértékben drágultak az élelmiszerek

Brutális mértékben drágultak az élelmiszerek

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, egy hónap alatt pedig 0,4 százalékkal emelkedtek az árak  – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal honlapján.

Tavaly májushoz képest az élelmiszerek ára 8,4 százalékkal emelkedtek. A sertéshús ára 20,7, az idényáras élelmiszerek 19,1, a párizsi, kolbászé 22,0, a cukoré 15,0, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 12,6%-kal lett magasabb. 

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 6,7, ezen belül a dohányáruké 11,1%-kal emelkedett. A szolgáltatásokért 2,6%-kal kellett többet fizetni, ezen belül a lakásjavítás, karbantartás ára 11,7, a járműjavítás, karbantartásé pedig 9,3%-kal nőtt. 

A járműüzemanyagok ára viszont 22 százalékkal csökkent.

Jakab Péter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, a kormány büszkén szokta mutogatni azt a statisztikát, miszerint egy év alatt a bérek 9 százalékkal emelkedtek, viszont az élelmiszerek közel 9 százalékos drágulása pontosan mutatja, mennyit is ér a valóságban ez a 9 százalékos béremelkedés.

Épp annyit, amennyit a kormány teljesítménye

- tette hozzá. 

Ráadásul - folytatta - a válság miatt a magyarok kétharmadának az utóbbi hónapokban csökkent a fizetése, a sertéshús viszont nekik is 20 százalékkal többe kerül; vagyis a kiskeresetűek pénze egyre kevesebbet ér.

"Ezért is javasolta a Jobbik, hogy a veszélyhelyzet alatt az alapvető élelmiszerekre vezessünk be hatósági árszabást, az átlag alatt keresők pedig kapjanak személyi jövedelemadó mentességet, amellyel a keresetcsökkenést és az áremelkedést is kompenzálni lehetett volna. A kormány egyiket sem támogatta"

- emlékeztetett a Jobbik elnöke.