Kormánypárti támogatással kényszerítenék közös frakcióba az összefogás pártjait '22 után

Kormánypárti támogatással kényszerítenék közös frakcióba az összefogás pártjait '22 után

Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága ma tárgyalta a papíron független országgyűlési képviselő, Székely Sándor (amúgy a Szanyi Tibor-féle ISZOMM tagja) azon módosítóját,

amely megakadályozná, hogy az összefogás pártjai külön-külön frakciót alakíthassanak a 2022 utáni Parlamentben (egyébként így járna a Fidesz-KDNP pártszövetség is).

Kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon mit kezd a testület kormánypárti többsége a tervezettel. Ugyanis Gulyás Gergely október 21-én még a javaslat létezésről sem tudott, és a fideszes honatya szerint fel sem merült, hogy módosítanának a Házszabályon. Ennek ellenére, vagy pont ezért,

csont nélkül, 9 kormánypárti igen, 2 ellenzéki nem és nulla tartózkodás mellett átment az Igazságügyi bizottságon Székely Sándor módosítója.

A politikus ma azzal érvelt, hogy azt szeretné elérni, ha csak olyan pártok alakítanának frakciót, akik érdemi társadalmi támogatottsággal rendelkeznek, és képviselőik azért jutnak be a Parlamentbe, mert a programjuk miatt szavaztak rájuk a választók, és

"ne azért legyenek ott, mert esetleg ügyesen és jól tárgyaltak a politikai asztaloknál"

- fogalmazott Székely Sándor. Azt ugyanakkor nem tette hozzá, hogy a közös lista pont azért volt kénytelen létrejönni, mert egy másik, papíron független országgyűlési képviselő, Volner János javaslatára szigorítottak a választási törvényeken, gyakorlatilag ellehetetlenítve a kormánykritikus erők önálló indulását.

Úgy tűnik, ez a recept bejöhetett a kormánypártoknak, így ők csak támogatók, és nem ötletgazdák, de az ellenzéknek így is egyre nehezebb lesz a helyzete...

Amúgy Székely Sándor szerint a kevesebb frakció kevesebb állami költséggel is jár, spórolhat a központi költségvetés.

Idetartozik, hogy a felvezető után egyetlen ellenzéki vagy kormánypárti politikus sem szólalt meg, tehát nem tudtuk meg azt sem, hogy a Fidesz-KDNP-nek miért jó, ha nem lesz külön frakciójuk. Így különösen pikáns, hogy a bizottság KDNP-s elnöke, Vejkey Imre tájékoztatta arról a bizottság tagjait, hogy támogatják a javaslat tárgysorozatba vételét a plenáris ülésen, és ezt megüzeni Kövér László házelnöknek is.

Az ISZOMM politikusának frissen benyújtott javaslata egy frakcióba kényszerítené az ellenzéki pártokat

Székely Sándor független országgyűlési képviselő kezdeményezi, hogy a pártok csak a névlegesen megszerzett szavazatok arányában alakíthassanak országgyűlési képviselőcsoportokat, ezért a mai napon erről szóló határozati javaslatot nyújtott be Kövér Lászlóhoz - írja az MTI. Pártok közös indulása esetén így a frakciójuk is közös lenne, mind a kormánypárti, mint az ellenzéki sorokban.

A módosítás és indoklása

Székely Sándor javaslata H/17327-es számon már elérhető a Parlament honlapján. Eszerint az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló határozat első bekezdésének egyetlen mondatát módosítanák, amennyiben azt elfogadná a Törvényhozás kormánypárti többsége. 

A jelenleg érvényes szövegben ez szerepel:

"A képviselők előző általános választásán közös országos listát állító és mandátumot szerző pártokhoz tartozó képviselők - a 2. § (1) és (3) bekezdésének megfelelően - közös vagy önálló képviselőcsoport alakítására jogosultak."

Szanyi Tibor párttársa erre módosítaná:

"A képviselők előző általános választásán közös országos listát állító és mandátumot szerző pártokhoz tartozó képviselők – a 2. § (1) és (3) bekezdésének megfelelően – közös képviselőcsoport alakítására jogosultak.”

Azaz, kikerül a szövegből a "vagy" szó.

Azt, hogy ne lehessen minden induló pártnak saját frakciója, többek között azzal indokolja,

"hogy a képviselőcsoportok számának megnövelése jelentős többletköltséget is jelent, mert a megnövekedett számú képviselőcsoportoknak több forrásra van szükségük a működéshez. Azzal, hogy a közös listán indulók is csak közös képviselőcsoportot alakíthatnak, nemcsak költségkímélőbb lesz a működés, hanem könnyebben átlátható is, ami az Országgyűlés működési hatékonyságát is növeli (pl. könnyebb a bizottsági helyek elosztása is)."