Nem tervezik a katolikus templomok bezárását

Nem tervezik a katolikus templomok bezárását

Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára a testület őszi rendes tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón, pénteken Budapesten közölte:

nem tervezik a katolikus templomok bezárását a koronavírus-járvány miatt, és egyelőre a nyilvános szentmiséket sem szüneteltetik.

Tóth Tamás elmondta: folyamatosan konzultálnak a járványügyi szakemberekkel és az ő javaslataik alapján hozzák majd meg döntéseiket.

A konferencia ugyanakkor megerősítette a korábban hozott biztonsági rendelkezéseit. Ezek között szerepel, hogy

a templomokban maradjanak üresek a szenteltvíztartók, a szentmisén és gyónáskor a hívek viseljenek maszkot, kerüljék a kézfogást, kézbe áldozzanak és tartsanak egymástól biztonságos távolságot.

A püspökök testülete kéri továbbá, hogy az egyházi intézmények és plébániák mindenben kövessék az illetékes hatóságok járványügyi előírásait.

Tóth Tamás ismertette: a misekönyv készülő új fordításában a korábban a miatyánk végén szereplő "Köszöntsétek egymást a béke jelével!" felszólítás helyett az "Engesztelődjetek ki szívből egymással!" mondat szerepel.

Hozzátette: ez utóbbi forma 1969-től több évtizeden keresztül használatos volt, és a "békejobb nyújtásának lehetőségét - eltekintve a mostani járványos időszaktól - nem szűkíti".

Megjegyezte: a kézfogás a liturgikus előírásokban eddig sem volt a béke kinyilvánításnak kötelezően használandó gesztusa, így ebben nem történik változás.

Ismertette: Bíró László püspök betegsége miatt lemondott az MKPK családügyi bizottságának vezetéséről, a tisztséget a jövőben Marton Zsolt váci megyés püspök tölti be.

Az MKPK titkára szólt arról is: a konferencia tagjai kérik a híveket, hogy a 2021-es népszámláláskor minél többen adják meg vallási hovatartozásukat.

(MTI)