Orbán Viktor szimpátiája menthette meg a volt ügynök fideszes karrierjét

Az antikommunista Fidesz.

Itt írtunk arról, hogy Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere a rendszerváltozás előtt besúgó volt és Krakus Péter néven jelentett még a saját családtagjairól is.

Szita ezután 1990-ben Kaposvár alpolgármestere, 1994-ben a város polgármestere lett. 2014 óta a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.

2002-ben listáról országgyűlési mandátumot szerzett, de az év decemberében már le is mondott, indoklása szerint a heti rendszerességű plenáris üléseket nem tudja összeegyeztetni polgármesteri munkájával.

A Magyar Nemzet kaposvári forrásai szerint Szita a Kádár-rendszerben végzett tevékenysége miatt vonult vissza a parlamenti munkától. A lapnak állítólag egy korábbi fideszes parlamenti képviselő mondta, arról pletykáltak akkoriban, hogy Szita a testvéréről is jelentett.

Egy másik helyi forrás arról beszélt, hogyan úszhatta meg a politikus ezt a múltat, miközben a Fidesz az antikommunizus ideológiáját is vallotta. Az ügy kirobbanása után valószínűleg az mentette meg Szita karrierjét, hogy kifejezetten jó a viszonya Orbánnal, akinek korábban önkormányzati tanácsadója is volt. A polgármester ígéretet tehetett arra, hogy jól kezeli ezt a témát és nem veszít népszerűségéből a városban.

A vezető fideszes politikusok ezután egy ideig kerülték Kaposvárt, de utána megszülethetett a kiegyezés: a legerősebb antikommunisták is beleegyeztek, hogy Szita az országos politikától távol ugyan, de dolgozhat tovább. A helyi támogatottság megőrzésében az is segített, hogy a Somogyi Hírlap nem igazán foglalkozott az üggyel, a médium akkori vezetése állítólag jó viszonyban volt Szitával.

(fotó: kaposvarmost.hu)