Szomorú hírünk van a magyar női vízilabda-válogatottról

 
A találkozó a harmadik negyedben dőlt el, amelyet a spanyolok 4-1-re nyertek meg. A második szakaszban a magyar válogatott 6-4-re vezetett, innen lett 7-10 az állás a harmadik nyolc perc végére. A negyedikben a magyarok felzárkóztak, de egyenlíteni már nem tudtak. A találkozó legeredményesebb játékosa Bujka Barbara volt öt góllal. A magyar válogatott, amely kedden 13-11-re verte a kínai csapatot, szombaton a címvédő és világbajnok, s már két győzelemmel álló amerikaiakkal játszik. A csoportból mindegyik csapat bejut a negyeddöntőbe.

Szeles, hűvös, felhős időben zajlott a mérkőzés a nyitott Maria Lenk Uszodában. A spanyolok hozták el a labdát, de szabálytalanság miatt a magyarok támadhattak először - eredménytelenül. A másik oldalon gyorsan kettős emberelőnybe kerültek a spanyolok, de nem tudtak élni a lehetőséggel, Gangl védett. Nem sokkal később viszont teljes létszámnál Godoy lőtt távolról a magyar kapuba. A harmadik percben ötmétereshez jutottak a magyarok, s Bujka Barbara magabiztosan értékesítette a büntetőt. A következő támadásnál emberelőnyben Munoz volt eredményes, majd a magyarok kihagyták a nekik megítélt fórt: Kisteleki lövését blokkolták jól. Az újabb magyar előnynél viszont már összejött az egyenlítés, Bujka lőtt a bal alsó sarokba. 13 másodperc volt hátra, amikor Garda Krisztinát kiállították, majd a spanyolok időkérés után az utolsó másodpercben lőttek kapura, de a harmadik olimpiáján szereplő Takács Orsolya a léc alá felnyúlva blokkolta a labdát (2-2).

 Kimaradt spanyol előnnyel indult a második negyed, de a következőt kihasználták: Takács még ki sem úszott, amikor a centerben egyedül maradt Godoy máris gólt szerzett. A következő támadásnál fórban Szűcs közelről paskolta a kapusról lepattanó labdát a kapuba. Nem tudták átvenni a vezetést a magyarok, mert Ventosa távolról kilőtte a jobb alsó sarkot. A következő előnyt viszont gyorsan gólra váltotta Csabai, közelről magabiztosan lőtte be a negyedik gólt.

Szűk két perccel a negyed vége előtt aztán büntetőből Keszthelyi Rita volt eredményes, a kapu bal oldalába bombázott, ezzel először vezetett a magyar válogatott. Nem sokkal később a második találatát is megszerezte Keszthelyi, létszámfölényben középről, távolról lőtt szép gólt a kapu bal oldalába. Az utolsó percben Aymerich ötméteresből szépített. Nem maradt meg azonban az egygólos előny a nagyszünetre, mert Ariza távolról pattintott lövéssel egyenlített, amikor már csak négy másodperc volt hátra (6-6).

Bujka ötméteresből juttatta ismét előnyhöz a csapatát a harmadik nyolc perc felvezetéseként. Aztán már úgy tűnt, sikerül kivédekezni a spanyol támadást, de Anna Llaquet távolról, kiszorított helyzetből a jobb felső sarokba lőtt. Kimaradt magyar előnyt követően a következő akciójuknál megint ő volt eredményes, aztán fórban Munoz növelte a különbséget. Nem voltak pontosak ebben az időszakban a magyar befejezések, sőt komoly lövőhelyzetek sem alakultak ki. Ráadásul tovább nőtt a különbség, mert Aymerich megint nem hibázta el a büntetőjét. Bíró Attila időkéréssel igyekezett felrázni csapatát - nem sok sikerrel (7-10).

A negyedik negyed elején is kimaradt egy magyar előny, Keszthelyi lövését hárította a spanyol kapus. Bujka viszont nem sokkal később távolról szép gólt lőtt. Ugyanő csakhamar büntetőt harcolt ki, melyet be is lőtt a bal alsóba. Az egyenlítés viszont nem jött össze, mert Ariza emberelőnyben távolról eredményes volt. Akárcsak kicsivel később Kisteleki Hanna, aki ejtéssel vette be a spanyol kaput. Aztán kimaradt a spanyol fór, de a magyar is 40 másodperccel a vége előtt, amikor Kisteleki a felső kapufára bombázott. Tizennyolc másodperc maradt az utolsó magyar támadásra, illetve annyi sem, mert szabálytalanság miatt a spanyolok kapták meg a labdát az utolsó pillanatokra.