Tárgyalóasztalhoz ült a két Korea

Felújította kormányzati szintű tárgyalásait Észak- és Dél-Korea pénteken.

A két delegáció az országaikat elválasztó demilitarizált övezetben és közösen működtetett ipari parkban fekvő Keszong város közelében találkozott. A tárgyalás témáit nem hozták nyilvánosságra.

Ez volt az első kormányzati szintű találkozó a két Korea között azóta, hogy augusztusban egy incidenst követően a feszültség enyhítéséről és tárgyalásokról állapodtak meg. Hasonlóan magas szintű egyeztetésre legutóbb két évvel ezelőtt volt példa. Minden, a két ország közötti kapcsolatfelvétel kedvező jelnek számít, ám a korábbi tapasztalatok alapján az elemzők óvakodnak túlságosan derűlátóan nyilatkozni a tárgyalások eredményességét illetően.

Az augusztusi megállapodások keretében a felek a múlt hónapban az 1950-53-as háborúban elszakított családtagok találkozóját szervezték meg az észak-koreai Kumgang-hegyi üdülőhelyen. Több száz dél-koreai - zömmel idős ember - utazhatott a háromnapos rendezvényre.

Dél-Korea reméli, hogy sikerül megállapodni a családegyesítő találkozók rendszeressé tételéről - közölte Hvang Bu Gi, a szöuli egyesítési minisztérium tárcavezető-helyettese a Yonhap hírügynökségnek. Az északi küldöttséget Jon Jong Szu, a Korea Békés Újraegyesítése Bizottság igazgatóhelyettese vezeti.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Koreai Köztársaság hivatalosan máig hadban áll egymással, mivel a koreai háború hadműveleteit lezáró 1953-as tűzszünet után nem kötöttek békeszerződést.