Több mint húsz év után újraindul a tartalékostiszt-képzés

A honvédelmi miniszter a haderőreform keretében minden területen megújulást ígért

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti campusán tartott állománygyűlésen csaknem négyszáz önkéntes tartalékos egyetemista, diplomás volt jelen, akik rövidesen megkezdik húsznapos gyakorlati képzésüket.

Benkő Tibor miniszter elmondta: különleges jogrend időszakában Magyarország biztonságát csak nagyobb katonai erővel lehet biztosítani, de ehhez békében nincs szükség nagy tisztikart rendszerben tartani. Ezzel együtt emlékeztetett:

jó dolog, hogy napjainkban Magyarországon békében és biztonságban élhetünk, de ezért mindennap sokan tesznek.

Benkő Tibor beszédében szólt a "Zrínyi 2026"-ról is, amely - mint mondta - honvédelmi és haderőfejlesztést is tartalmaz. Ez érinti a légierőt, a szárazföldi haderőnemet is - sorolta a miniszter, hozzátéve: minden területen szeretnének megújulást. Ugyanakkor hozzátette:

"mindez semmit sem ér, ha nincs megfelelően kiképzett személyi állomány".

A sajtónak kiosztott háttéranyagban kiemelték: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemcsak "a tisztképzés fellegvára", hanem a tartalékostiszt-képzés központja is lesz.

Az egyetemisták képzése nyaranta, összevont formában történik, míg az egyetemi képzési időben távoktatásban, e-learning módszerrel készítik fel a fiatalokat. A civil egyetemeken eltöltött öt év után tiszti képzésük a Ludovika Zászlóalj végzőseivel az augusztus 20-ai tisztavatáson fejeződik be.

Fotó: Mohai Balázs/MTI