Tinilányok miatt fő a feje a Fidesz kommunikációs guruinak

Nem tudják őket ugyanis elérni a médiában, ellenben a TV2 lejárató, hírhamisító műsorai jól működnek az idősebb, tájékozatlanabb rétegekben.

Kihívás elé állították a Fidesz kommunikációs szakembereit is a megváltozott médiafogyasztási szokások: nem, vagy csak alig tudják eljuttatni üzeneteiket a 16-25 év közötti lányokhoz.
 
A 16–25 éves lányok jelentik a legkeményebb diót a kormány számára – már ami a politikai üzenetek célba juttatását illeti - írja a Hvg.hu.
 
Egy kormányzati kommunikációt és annak nehézségeit közelről ismerő fideszes forrásunk szerint ez az a célcsoport, amelyhez nemhogy nehéz, de gyakorlatilag lehetetlen eljuttatni bármilyen politikai üzenetet. Ha nagy véletlenül mégis betalál egy-egy közéleti tárgyú hír vagy esemény – hová máshová, mint Facebook-oldaluk hírfolyamába – azt azonnal ki is tiltják onnan. 
 
Napi- vagy hetilapokat eleve nem olvasnak, és ha néznek is tévét, vagy hallgatnak esetleg rádiót (bár jellemzően inkább nem), a híradókról vagy hírblokkokról egész biztosan elkapcsolnak.
 
A gyakorlati tapasztalatokat maximálisan igazolják a párt belső, médiafogyasztási szokásokat vizsgáló közvélemény-kutatásai is. Ez utóbbiak amúgy a közéleti közöny természetes velejárójára is rámutatnak: szinte szavakat sem találni arra a tájékozatlanságra, amelyet ez a korosztály általános politikai és gazdasági kérdésekben mutat
 
Igaz, ez utóbbi nemcsak korosztályi probléma: az idősebb korú népességben hasonlót igazolnak a felmérések.
 
A tavalyi kvótanépszavazás előtt a fideszes választókörzetekben kötelezően tartandó lakossági fórumok pártbeli forrásaink szerint például kíméletlen bizonyítékát szolgáltatták az állapotnak. Azon már régóta nem lepődik meg senki a pártban, ha egy felmérés szerint tízből nyolcan nem tudják megnevezni a külügyminisztert, de hogy Szijjártó Pétert fényképen vagy élőben is ugyanilyen arányban keverték össze Zuschlag Jánossal, attól már erősen fogták a fejüket.
 
Lehet, hogy fogják a fejüket, de a tájékozatlan, tudatlan szlömhöz igazították a közpénzből fenntartott médiájukat is. Így például a TV2 hírműsorainak Kökény-Szalai Vivien érkezése óta tartó színvonalbeli mélyrepülése a kormányzati kommunikációra rálátó Hvg-s források szerint például egyáltalán nem bizonyult kontraproduktívnak, ugyanis a lejárató, ordenáré szakmai színvonal csak az értelmiség körökben veri ki a biztosítékot, az átlag néző semmi kivetnivalót nem talál például Vona Gábor lebuzizásában, vagy mondjuk a hírhamisításban. Sőt, el is hiszi azt (elég csak a kommentelőkre gondolni).