Többé nem kérdés, kivel üzletelgettek Orbánék: ez a Pharaon, bizony az a Pharaon

Csak sikerült hivatalosan is beazonosítani a szaúdi milliárdost.

A lap forrásai úgy tudják: Pharaon schengeni vízumigénylő lapjához csatolni kellett a férfi ujjnyomatát is, így a magyar hatóságok rendelkeznek ujjlenyomattal a körözött szaúdi milliárdostól.

Ez az információ szöges ellentétben áll Pintér Sándor belügyminiszter kijelentésével, miszerint Pharaon magyar tartózkodási engedélyéhez nem rögzítettek ujjlenyomatot, bár ez kötelező lett volna.

Ezután jött Lázár János komikus magyarázkodása: lehet, hogy hozzá hasonlóan, Pharaonnak sincsen ujjlenyomata.

Lázár János vagy kínosan nagyot füllent, vagy egy X-Men

A héten megjelent Heti Válasz számolt be arról, hogy a magyar hatóságok nem vettek ujjlenyomatot a körözött szaúdi milliárdostól, Ghaith Pharaontól. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter mindezt képes volt azzal megválaszolni, hogy elképzelhető, Pharaonnak nincs is ujjlenyomata. Azt is hozzátette: e tekintetben sorstársak lennének, mert tőle sem vehető értékelhető ujjlenyomat, ezért útlevelét évente meg kell újítania.

A kormánypárti lap ugyanakkor próbálja az amerikaiakra kenni a felelősséget: a magyar belügy állítólag többször is kezét-lábát törte, hogy információkat szerezzen az amerikai szervektől, ám azok legalább ilyen hévvel szabotálták el az érdemi segítséget.

Másodjára azonban a tengeren túli kollégák a schengeni vízumigényléshez csatolt mintával egyező ujjlenyomatot küldtek, így biztossá vált:

az Orbánékkal üzletelő milliárdos bizony az a Ghaith Pharaon, akit köröznek az amerikai hatóságok.

Most már a magyar hatóságokon a sor, hogy Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkárának korábbi ígéretéhez híven el is fogják Ghaith Pharaont, ha legközelebb Magyarország területére lép.

Ha kiderül Pharaonról, hogy ő Pharaon, azonnal elfogják

Amennyiben Ghaith Pharaon azonos azzal a személlyel, aki az amerikai hatóságok körözési listáján szerepel, és Magyarország területére lép, azonnal elfogják - közölte a lappal a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az Orbán Viktor által is ismert szaúdi milliárdost az Egyesült Államok hatóságai 1991 óta több bűncselekmény elkövetésével vádolják, de a kormány szerint nem biztos, hogy ugyanarról a személyről van szó.

Kontrát korábban ugyanakkor kijelentette:

"Ghaith Pharaon nevű személy nem tartózkodik hazánkban, nem él itt életvitelszerűen, és nem vásárolt ingatlant."

A hatalmas felhajtást és a hatósági szintű egyeztetés miértjét és mértékét elnézve mindenki leszűrheti, mennyire életszerű ez az állítás.