A Magyar Hangtól igazolt újságírót az új Index

A Magyar Hangtól igazolt újságírót az új Index

A Média1 érdeklődésére megerősítette Torkos Matild, hogy október végével az Index átalakuló csapatát fogja erősíteni. 

„Valóban felkért az Index lapvezetése, hogy csatlakozzak a csapathoz, én pedig miután átgondoltam, úgy döntöttem, hogy október végével távozom a Magyar Hangtól és elfogadom az Index ajánlatát"

- mondta a Média1-nek az újságíró, aki 2018-ban még a Magyar Nemzetnél dolgozott, majd a lap megszűnése után az újonnan megalakuló Magyar Hang munkatársa lett.

Torkos egyébként a váltással kapcsolatban azt mondta, hogy mivel az őt felkérő indexes lapvezetés jól ismeri a munkásságát, cikkeit, ezért nem zsákbamacskát kapnak, tudják róla, hogy soha nem fogja cenzúrázni önmagát. Vagyis szerinte az, hogy olyanok körében, akik jól ismerik az írásait és hozzáállását, felmerült a neve, egyfajta biztosíték arra, hogy az Indexnél olyan lapot akarnak csinálni, ahol jól fogja magát érezni, ahol normálisan, függetlenként dolgozhat majd, de a mostaninál jobb anyagi körülmények között.