Trump Izrael mellé állt, beszólt az ENSZ-nek

Az Egyesült Államok megválasztott elnöke helyi idő szerint szombat esti Twitter-üzenetében azt hangoztatta, hogy a határozatban foglaltak - amelyek üzenete szerint Izrael nagy vereségét jelentik - megnehezítik a közel-keleti béke megteremtését. Trump szerint ez nem jó, de - mint fogalmazott - ennek ellenére létrehozzuk a békét. 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken elfogadott, jogilag kötelező érvényű határozata azt követelte a zsidó államtól, hogy azonnal és teljes körűen vessen véget a telepek építésének a megszállt palesztin területeken, köztük Kelet-Jeruzsálemben. A dokumentum szerint az izraeli telepes-tevékenységnek "nincs jogi alapja, és súlyosan sérti a nemzetközi jogot". 

A határozat elfogadását az tette lehetővé, hogy az Egyesült Államok nem élt vétójogával, hanem tartózkodott a szavazáson. A BT többi tagállama támogatta a határozat elfogadását. 

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő élesen bírálta a tisztségéből január végén távozó Barack Obama demokrata párti amerikai elnököt, és közölte, már alig várja, hogy együttműködhessen "barátjával", Donald Trump megválasztott republikánus párti elnökkel. Annak a reményének adott hangot, hogy Trump és az amerikai kongresszus együttműködésének segítségével megtalálják módját annak, hogy fellépjenek a határozat "ártalmas" hatásaival szemben. 

A legfrissebb hírek szerint Netanjahu vasárnap felháborodásában lemondta az ukrán miniszterelnök tervezett izraeli látogatását. A BT-határozatot megszavazó Ukrajna kormányfője szerdán érkezett volna Izraelbe.