Vége az oda-visszavágóknak az európai kupasorozatokban?

Vége az oda-visszavágóknak az európai kupasorozatokban?

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fontolgatja, hogy a jövőben a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is megtartja a kieséses rendszerben a koronavírus-járvány miatt idén kényszermegoldásként alkalmazott egymeccses párharcokat.

Be kell vallanom, az egymeccses rendszer számomra sokkal izgalmasabb, mint a korábban alkalmazott kétmeccses párharcoké

– fogalmazott az UEFA első embere a BL vasárnap esti döntője előtt, amelyet a Paris Saint-Germain és a Bayern München vív Lisszabonban. Hozzáfűzte, széleskörű konzultáció előzi majd meg a változtatási javaslattételt. „Ez az egyik érdekes hozadéka a pandémiának. Egy ilyen rendszert kellett terveznünk és játszanunk, és a végén kiderül, hogy egy rendkívül érdekes lebonyolítást láthatunk.”

Aleksander Ceferin szerint nehéz helyet találni egy nyolcas tornának a versenynaptárban, mert a játékosok az év 365 napjának majd mindegyikén futballoznak.

Egy meccsen bármelyik csapat le tudja győzni bármelyik riválisát, akár a Bajnokok Ligájában, akár az Európa-ligában

– mondta a sportvezető megemlítve, hogy a lehetőséget a későbbiekben komolyan meg kell fontolniuk, és erről szeptember-október táján kezdhetnek tárgyalni.

Ceferin beszélt arról is, hogy a kevesebb mérkőzés nem feltétlenül jelent bevételkiesést az UEFA számára, amennyiben a magas minőségű találkozókat megfelelően beharangozzák.

(MTI)