Újabb fiatal került kórházba fertőző agyhártyagyulladással

A fiatal fiú állapota súlyos, még nem tudni, hogy életben marad-e vagy lesz-e maradandó károsodása. Jelenleg altatják és lélegeztetik.

A hirado.hu-n azt írták: a múlt héten újabb budapesti fiatalnál mutatták ki laborvizsgálatok a fertőző agyhártyagyulladást. A húszéves fiút az Egyesített Szent István és Szent László Kórház intenzív osztályán ápolják.
    
Bobek Ilona, az intézmény osztályvezető főorvosa a Híradónak hétfőn elmondta: a fiatal állapota súlyos, még nem tudni, hogy életben marad-e vagy lesz-e maradandó károsodása. Jelenleg altatják és lélegeztetik.
    
Mint felidézték: a múlt héten egy fiatal gimnazista halt bele a fertőzésbe. A fiú egyik évfolyamtársa szintén agyhártyagyulladás gyanújával került a Szent László Kórházba szerdán, de róla kiderült, hogy rosszullétét csak egy téli vírusos fertőzés okozta, és már haza is engedték.
    
Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke a Híradónak azt mondta: a legveszélyeztetettebbek a csecsemők és a tinédzserek. Kiemelte: a megelőzés a legfontosabb, ugyanis a fertőző agyhártyagyulladás B és C törzse ellen is van védőoltás.
    
Ezzel együtt figyelmeztetett, hogy aki a tüneteket - csillapíthatatlan fejfájás, csillapíthatatlan hányás és magas, 39-40 fokos láz - észleli, azonnal forduljon orvoshoz.