Fiatalkorú szurkolót bántalmaztak az Újpest FC pénteki mérkőzésén

A hősiesen és 80 percig emberhátrányban küzdő Újpest legyőzte pénteken a MOL Fehérvár együttesét. A mérkőzés azonban sajnos nem csupán erről marad emlékezetes, ugyanis több szurkoló állítása szerint is kisebb botrány alakult ki a mérkőzést lebonyolító szervek és a szurkolók között.

Mint ismert, az Újpest szurkolói hónapok óta bojkottálják a mérkőzéseket a klub belga tulajdonosa és a klub címerének megváltoztatása miatt. A mostani mérkőzésre azonban a szurkolói csoportok egy része szeretett volna bemenni a mérkőzésre. Mivel a kapu mögötti rész jelenleg le van zárva felújításra hivatkozva, ezért az A-tribünre vásároltak jegyet. Azonban a biztonsági szolgálat jelezte, hogy nem készült fel rájuk, vagyis jelenlétük a lelátón biztonsági kockázatot jelent a rendezvényre.

.

Értsd:

egy biztonsági szolgálat egy futballmérkőzésen nem áll készen arra, hogy szurkolók foglaljanak helyet egy stadionban.

Mindezek után nem ért annyira váratlanul senkit, hogy sajnos megtörténhet a baj. Történt ugyanis, hogy néhány fiatal bejutott a mérkőzésre, amikor is a második félidőben a biztonsági szolgálat körbevette őket, mondván, hogy üljenek le a székre és csendben szurkoljanak. Ez aztán nemtetszést váltott ki bennük és a körülöttük állókban, hiszen ezen a lelátórészen emberemlékezet óta mindig is lehetett állni, ezt a szabályt akkor találta ki a biztonsági szolgálat vezetője.

A szóváltás vége az lett, hogy egy fekete egyenruhát viselő biztonsági őr váratlanul megütötte az egyik 15 éves fiatalt és azonnal káromkodásba kezdett. Az indulatok elburjánzása miatt többen inkább távoztak a stadionból. 

Az egyik helyet foglaló szurkoló lapunknak elmondta, hogy minden előzetes ok nélkül kötött bele a fiatalokba a biztonsági szolgálat több embere is. 

"Szemmel látható volt, hogy utaztak arra, hogy valakibe bele lehessen kötni" 

- mondta az egyik ott szurkoló fiatal.

Az ügy már csak azért is pikáns, mert a feltételezett bántalmazást elkövető biztonsági őr nem rendezőként, hanem közreműködőként vett részt a mérkőzés biztosításában. Az MLSZ szabályzata szerint a közreműködők más jogi megítélés alá esnek, mint a rendezők, ugyanis soha, semmilyen körülmények között nem léphetnek fel rendezőként. 

Az eset miatt Déri Tibor, Újpest polgármestere ígéretet tett arra, hogy kivizsgálja az ügyet, az ugyanis nincs rendjén, hogy újpesti fiatalokat ér bántalmazás a városban.