Van der Bellen nagyon rajta van, hogy bukja az osztrák elnökválasztást

A zöldpárti osztrák politikusnak nagyon rosszul állhat a szénája, amit mi sem jelez jobban, hogy a Die Presse beszámolója alapján már csak ellenfele, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) színeiben induló Norbert Hofer egyre agresszívabb pocskondiázásában lát némi esélyt a felzárkózásra.

"Nem akarom, hogy Ausztria legyen az első Nyugat-európai állam, amit uralma alá hajt a legális demagógia"

- mondta.

Van der Bellen nem győzte hangsúlyozni, mekkora katasztrófa lenne, ha Hofer lenne az elnök, hiszen nagy valószínűséggel egy FPÖ-s kabinettel kellene együttműködnie, ami "tragikus lenne Ausztria számára".

Mint fogalmazott:

"Ha ellenfelem többséget szerez, akkor nem más jön, mint a kék-köztársaság (az FPÖ hivatalos színe a kék - a szerk.), az FPÖ-s hatalomátvétel."

Donald Trump győzelmét "sokknak" nevezte, és Angela Merkelhez hasonlóan felhívta a leendő elnök figyelmét, hogy "neki is be kell tartania a demokratikus normákat és együtt kell működnie Európával a világpolitika színterén".

Hozzátette: Trump kampánya "egy izolacionista felfogás képét mutatta".

Egy fél mondattal rögtön sikerült is Trumpot egy kalap alá vennie Hoferrel, amikor arról értekezett, hogy az embereknek ellen kell állniuk a "demagógoknak".

Nem maradt szó nélkül a gyalázkodás

Az FPÖ részéről Herbert Kickl parlamenti képviselő reagált a rágalmakra. Szerinte a baloldali jelölt úgy viselkedik,

"mint egy elefánt a diplomáciai porcelánboltban".

Hozzátette:

"Van der Bellen elnöksége diplomáciai jégkorszakot jelentene az Egyesült Államokkal."

A baloldali jelölt elkeseredett kísérlete mögött valószínűleg a sok szakértő által emlegetett "Trump-hatás" megelőzése lehet, tehát annak megakadályozása, hogy a Trump-győzelem hatására Európában nagy mértékben a nemzeti erők felé kezdjenek vándorolni a szavazók.

Az osztrák közvélemény-kutatások a november 5-i elnökválasztás előtt Norbert Hofer 2-4 százalékos előnyét jelzik.

Az egyházak elítélték az FPÖ elnökjelöltjét új szlogenje miatt

"Isten engem úgy segéljen!" - többek között ez a mondat szerepel Norbert Hofer, az FPÖ elnökjelöltjének múlt héten bemutatott új választási plakátjain a "Norbert Hofer - Szívvel-lélekkel Ausztriáért" szlogen mellett. A párt azzal indokolta a vallásos utalást, mert szerintük az "erős kötődést jelez a keresztény és nyugati értékek felé".