Van még lejjebb? Jegyekkel üzérkedett egy NOB-tag Rióban

Jegyüzérkedés gyanújával őrizetbe vették Rio de Janeiróban Pat Hickeyt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagját.

A 71 éves ír sportdiplomatát szerdán reggel állították elő egy hotelben az Olimpiai Park közelében, majd egészségi állapotára való tekintettel egy kórházba szállították. A NOB egyelőre nem erősítette meg a hírt. Az ír RTE televízió úgy tudja, hogy a riói rendőrség a nap folyamán sajtótájékoztatót tart az ügyben.

A botrány kapcsán korábban két embert letartóztattak Rióban, négy továbbinak pedig elrendelték a letartóztatását, mivel nem tartózkodnak Brazíliában. Öten - köztük a szintén ír James Mallon - a THG Sports elnevezésű brit cég vezetői, a hatodik pedig tolmácsként dolgozott. A gyanúsítottak részt vettek

a belépők túlárazásában, amelyek értékesítéséből 10 millió realos (868,8 millió forint) haszonra tehettek volna szert.

Mallon a múlt héten tagadta a vádakat. A cég vezérigazgatóját, James Sintont két évvel ezelőtt a brazíliai labdarúgó-világbajnokság jegyértékesítésével kapcsolatos bűncselekmények miatt tartóztatták le.