Vasárnap minden a romániai választásról fog szólni a közmédiában

Dobos Menyhért közölte: az M1 napközbeni híradásokkal, helyzetjelentésekkel és élő kapcsolásokkal jelentkezik Erdélyből.

A Kossuth Rádióban a megszokott magazinok - a Vasárnapi újság kivételével - elmaradnak, és helyettük tematikus, a romániai választásokat körüljáró műsorokat sugároznak majd.

Élő adással jelentkezik a Határok nélkül című magazinműsor is. A Duna csatornán is módosul a vasárnapi adásrend: vasárnap kora reggel - magyar idő szerint a 7.25-től (ottani idő szerint 8.25-től) - indul a választási műsor, és kora délután is a román parlamenti voksolásé lesz a főszerep.

A Duna végigköveti a választások napját, így este élő stúdióműsor és élő bejelentkezések várják a nézőket, többek között a Magyarság Házából, valamint különböző erdélyi helyszínekről.

Dobos Menyhért hangsúlyozta, hogy a közmédiának nemcsak törvényi, hanem erkölcsi kötelessége is, hogy tájékoztassa a magyar embereket, és az ügy azért is fontos, mert nem mindegy, lesz-e parlamenti képviselete a magyar kisebbségnek.