A belga válogatott és a Manchester United csatára visszaemlékezett arra, hogy honnan indult.
„Pontosan emlékszem a pillanatra, amikor megtudtam, hogy tönkrementünk. Látom magam előtt az anyámat, ahogy a hűtő előtt állt. Hat éves voltam, hazajöttem az iskolából az ebédszünetben. Minden nap ugyanazt kaptam: tejet és kenyeret. Aznap viszont azt láttam, hogy anyám valamit belekever a tejbe, felrázza, és mosolyogva odaadja. Akkor megértettem a helyzetet. Már arra sem volt elég pénzünk, hogy egész hétre legyen elég tejünk, ezért vizet kevert bele. Nem csak egyszerűen szegények voltunk, hanem teljesen tönkrementünk.”
Lukaku szó nélkül megette az ebédet, de
„…aznap ígéretet tettem magamnak. Olyan volt, mintha valaki egy csettintéssel felébresztett volna. Tudtam, mit kell tennem és tudtam, mit fogok tenni.”
Megkérdezte édesapját, hogy mikor lehet belőle leghamarabb profi futballista.
„Azt mondta, 16 évesen. Rendben, akkor legyen 16.”
Sokáig apja cipőjében focizott, minden meccsen a legjobb akart lenni. A 2002-es BL-döntő után az iskolában mindenki Zidane góljáról beszélt, de Lukakuék lakásában kikapcsolták a televíziót, tíz éven keresztül nem láthatta a Bajnokok Ligáját, így csak úgy tett, mintha ő is nézte volna. Televízió nem, patkányok viszont voltak a lakásban.
A 16. születésnapja előtt az Anderlecht U-19-es csapatában focizott, főleg csereként, ezért fogadást kötött az edzőjével. Azt mondta, hogy 25 gólt fog lőni decemberig, ha a kezdőbe teszi. Ha nem jön össze, utána marad a kispadon.
„Ha sikerül, akkor viszont az edzőnek ki kell takarítania a csapat kisbuszát, és minden nap palacsintát kell készítenie a játékosoknak. Novemberre meglett a 25 gól. Legyen ez egy lecke. Ne szórakozz egy éhes fiúval.”
Végül 16 évesen tényleg profi szerződést kapott az Anderlechtnél, 11 nappal később már csereként szerepelt a Standard Liége elleni bajnoki döntőn.
„Elvesztettük a meccset, de én a mennyországban voltam. Ígéretet tettem anyámnak és nagyapámnak. Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, rendben leszünk.”
Legjobban azt sajnálja, hogy a nagyapja ezeket az időket már nem élhette meg.
„Bárcsak láthatná mindezt a nagyapám. És nem a Premier League-ről beszélek. Nem a Manchester Unitedről. Nem a BL-ről és nem is a vébéről. Hanem arról, hogy bárcsak láthatná, hogyan élünk. Ha még egyszer beszélhetnénk telefonon, megmondhatnám neki: Látod? A lányod jól van, nincsenek többé patkányok a lakásban, nem kell a földön aludnunk. Nem kell aggódnunk, jól vagyunk.”
A teljes cikk itt olvasható.
(fotó: FIFA World Cup / Facebook)