Biztonsági vészjelzőt kapcsolhattak ki a Vikingen az ütközés előtt

Biztonsági vészjelzőt kapcsolhattak ki a Vikingen az ütközés előtt

Kikapcsolhatták a többi hajó közelségét jelző biztonsági berendezést a Viking Sigyn szállodahajón azelőtt, hogy az lassítás vagy bármilyen egyéb reakció nélkül felborította volna a Hableány turistahajót Budapesten.

A Blikk Dr. Sógor Zsoltra, a Hableányt üzemeltető cég ügyvédjére hivatkozva azt írja, hogy a sértett fél megkapta azokat az iratokat, amelyek az elsődleges szakvéleményeket tartalmazzák. Mint írják,

– A Viking 46 fős személyzetét és 184 utast hallgattak ki tanúként a tragédia után. Köztük azt az amerikai házaspárt is, akik videón örökítették meg a Viking fedélzetének orrából az ütközést. Ezt a felvételt adta át a hatóság szakértői vizsgálatra. Az eredmény szerint a videón nem látható, hogy a Viking az ütközést megelőzően lassítana, azaz nem vett tudomást a Hableány jelenlétéről. A szakértő kimondja, hogy a felvétel alapján a Viking vezetőjének látnia kellett a sétahajót, amikor az még előtte volt.

Az ügyvéd azt is elárulta, hogy a Viking radarjához tartozó közelriasztás jelzőhangja ki volt kikapcsolva, feltételezhetően azért, mert a nagy forgalom miatt sok volt a hamis jelzés. Egy hajózási szakember azt mondta,

– A radarberendezés nagy teljesítményű mikrohullámokat bocsát ki, amelyek a különböző anyagú tárgyakról másként verődnek vissza, így különböztethető meg egy uszadékfától a hidak kőpillére és a hajótestek jele a radaron. A kikapcsolt vészjelzőre egy magyarázat elképzelhető: a forgalmas szakaszon legalább 15-20 másik hajó közlekedett, így folyamatos volt a felesleges jelzés, ami zavarhatott, ezért inkább kikapcsolták a jelzőhangot.

A műszaki szemlén kiderült az is, hogy a Viking mozgatható kapitányi hídját egy méterrel alacsonyabbra engedték a maximális magasságnál, ami indokolatlan volt, ellenben tovább növelte az egyébként is komoly holtteret – magyarázzák a cikkben.