Világ dzsihadistái, egyesüljetek!

A Boko Haram hűségesküt fogadott az Iszlám Államnak.

A hűségesküt Abubakar Shekau, a Boko Haram vezetője jelentette be a szervezet Twitter-profilján.
   
A lépés várható volt, és érzékelteti, egyre erősebb az együttműködés a dzsihadista mozgalmak között Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. A Boko Haramnak is egy "iszlamista állam" létrehozása a célja Nigéria északi részén (valójában nekik sincs közük az iszlámhoz, a nagyra nőtt galeri igazából nettó bűnözőkből álló embernek nehezen nevezhető rablók, gyilkosok gyülekezőhelye), de fegyveresei már többször portyáztak kameruni, csádi és nigeri területen is.
   
A szombati bejelentés hatására a nigériai kormány nagyobb nemzetközi segítséget kért a szervezet elleni harchoz. A kormány szóvivője közölte a Reuters hírügynökséggel: "A hangfelvétel megerősíti azt, amit sejtettünk. Remélhetőleg a világ rá fog ébredni, hogy milyen katasztrófa készül itt."  
   
Az áliszlám Iszlám Állam önjelölt kalifája, Abu Bakr al-Bagdadi már több más közel-keleti, afganisztáni, pakisztáni és észak-afrikai dzsihadista csoport hűségesküjét fogadta el.
   
Rita Katz, az iszlamista szervezeteket figyelő, SITE Intelligence Group nevű amerikai ügynökség igazgatója azt mondta: "A Boko Haram most egy helyi dzsihadista csoportból az Iszlám Állam egy jelentős szárnyává vált. A Boko Haram kiterjedt észak-afrikai hálózata révén az IÁ egy lépéssel közelebb került terve megvalósításához, vagyis egy iszlám kalifátus létrehozásához, a Boko Haram pedig az IÁ infrastruktúrája, eszközei és katonai képességei révén könnyebben fog terjeszkedni Észak-Afrikában."