Megzsarolták Volnert: szálljon ki és támadja be Vonát, vagy kicsinálják

Ördögi alkut ajánlott a jobbikos politikusnak egy kormányzati körökkel jó kapcsolatot ápoló vállalkozó.

Ellenzéki politikusok titkosszolgálati módszerekkel való megfigyelése, követése és lejáratása, most pedig már zsarolása is napirenden van a zuhanórepülésben lealjasodó magyar politikában. Volner Jánost, a Jobbik frakcióvezetőjét a Facebookon közzétett bejegyzése szerint megpróbálták megzsarolni. A politikus azt írta, egy kormányzati körökkel jó kapcsolatot ápoló vállalkozó titkos találkozót kért tőle, mondván, erősen bizalmas információkat szeretne megosztani vele.

A találkozó elején megkérte Volnert, hogy kapcsolja ki a telefonját és vegye ki belőle az akkumulátort is, nehogy nyoma maradjon a beszélgetésnek. 

A vállalkozó ördögi alkut ajánlott a jobbikos politikusnak: Volnernek még az unokái is gazdagok lehetnek, ehhez nem kell mást tennie,

csak kiszállnia a politikából és a Jobbik elnökét, Vona Gábort keményen betámadni.

Ha mégsem áll kötélnek, akkor a Tállai András fideszes képviselő által vezetett

NAV a politikus volt cégeivel kapcsolatban büntetőeljárást kezdeményez  és Volner rövidesen a Nemzeti Nyomozó Iroda kihallgatószobájában találhatja magát.

A vállalkozó még azt is hozzátette: ha Volner nem fogadja el az ajánlatot, azon se lepődjön meg, ha egy ismert nagyvállalkozóval (nem Simicska Lajos) folytatott beszélgetéséről készült felvétel is kikerül majd róla, ami szintén segít a kinyírásában.

"Kérte, hogy gondoljam át a dolgot, mert ha nem az első megoldást választom, akkor szerinte már a jövő héten indul a gőzhenger és kinyírnak" - írja a Jobbik frakcióvezetője.
 

"Nem tudom, hová fog még Orbán Viktor rendszere aljasulni, de ha ez igaz, ezek még nagyobb gazemberek, mint amit feltételeztem róluk. Egy biztos: én a Magyar Gárdában és a Jobbikban is hűségesen, a legjobb tudásom szerint szolgáltam a magyarságot és ezután is így fogok tenni. Sem a volt vállalkozásom ügyeivel, sem más magánbeszélgetésekkel kapcsolatban nincs semmiféle takargatnivalóm. Az pedig, hogy a balliberális oldalt és az LMP-seket kilóra meg tudták venni, ne tévessze meg Orbán Viktort sem, mert nincs az a pénz és nincs az a fenyegetés, amiért én elállnék attól, hogy ezt az országot szétlopó fideszes bandát le akarjam váltani"

- írja bejegyzésében Volner.