Több perben is a miniszter irodája képviselte a BKV külföldi ellenfelét

Több kártérítési perben is a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda képviselte a 4-es metró alagútépítő kivitelezőjét az állami tulajdonú BKV Zrt.-vel szemben.

A lap úgy tudja, a francia–német–osztrák és magyar cégek alkotta Bamco konzorcium jogi képviseletét legalább öt választott bírósági eljárásban látta el az igazságügyi miniszter résztulajdonában álló ügyvédi iroda.

A Magyar Nemzet értesülései szerint az ügyek többségében 2014 második felében, illetve 2015-ben nyújtott be keresetet a konzorcium, vagyis Trócsányi 2014. június 10-i miniszteri beiktatását követően.

Varga Mihály nemzetgazdasági és Trócsányi László igazságügyi miniszter nemrégiben a 4-es metró beruházásával kapcsolatban feltárt korrupcióról és szabálytalanságokról tárgyalt Giovanni Kesslerrel, az OLAF főigazgatójával, ami után közleményt is kiadtak. Ebben azt írták, az OLAF  „minden idők legnagyobb korrupciós botrányára hívta fel a magyar hatóságok figyelmét”. Mindez azért komikus az új információk fényében, mert az OLAF jelentése kitért a  Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda által képviselt Bamco konzorciumra is.

Trócsányi az ügyvédi iroda által kapott állami megbízások miatt korábban azzal védekezett, hogy ügyvédi praxisát szünetelteti, és osztalékot sem kap a megbízások után.

Lemondatná Trócsányit a Jobbik

"Trócsányi miniszter úr lebukott. Kiderült, hogy 30 ezüstért lett saját hazájának ellensége.Trócsányi miniszer úrnak le kell mondania, Orbán Viktornak pedig el kell fogadnia a lemondását"

- reagált közleményében Stummer János, a Jobbik Magyarországért Mozgalom budapesti elnöke.