Íme a különbségek az élelmiszerek között! Ez a humoros kiadvány akasztotta ki Fazekas Sándort

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Magyarországon gyengébb termékeket árusító multik elleni fellépés egy újabb látványos kamuháború a kormány részéről.

"Kettős mérce működik az európai élelmiszerpiacon, és ezt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal most lezárult átfogó hatósági élelmiszer-minőségi vizsgálata is megerősítette, alátámasztva a korábbi vizsgálat eredményét" - közölte tegnap Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki a szóban forgó vizsgálat eredményeit roppant aggasztónak találta.

"Visszautasítjuk, hogy a magyar és a közép-kelet-európai vásárlók egyfajta élelmiszer-diszkrimináció áldozatai legyenek, visszautasítjuk, hogy a megkülönböztetés ebben a formában is megjelenjen"

- mondta.

Csakhogy a hivatkozott kiadvány inkább nevezhető mulatságosnak, mint komolynak.

A Nébih 96 termék esetében nézte meg a különbségeket az itthon és a külföldön kapható verziók között, ám sok esetben már azt sem sikerült abszolválni, hogy legalább valóban azonos termékeket vessenek össze, a felháborítónak nevezett különbségek pedig inkább megmosolyogtatók.

Íme néhány példa a megállapítások közül, amik a jelek szerint alaposan felbőszítették a minisztert:

- a Kotányi őrölt fahéj osztrák verziójából készült főzet színe sötétebb, a magyar verziónál pedig az őrlemény színe a sötétebb. Az egész fahéjnál a magyar főzet illata és íze intenzívebb. (Felháborító.)

- a Haribo gumicukor az osztrákoknál keményebb, nálunk nagyobb méretű és intenzívebb ízű. Ökölbe szorult már a kezük?

- Az osztrák Milka kicsit sötétebb és kisebb kockákból áll.

- Az osztrák Raffaello felületén több a kókuszreszelék, a magyarnak a tölteléke krémesebb, lágyabb.

- A Tic-tac az osztrákoknál 92%-kal drágább. A Kinder Bueno viszont nálunk drágább, igaz, itt az osztrákoktól egy 8 darabos akciós kiszerelést sikerült beszerezni, amiben 2 csoki ajándék, nem beszélve egyébként arról, hogy nálunk 27%-os az áfa, amihez a gyártóknak nem sok közük van.

- A magyar Vegeta sósabb, ezen a ponton már egész világosan láttam, hogy gyarmatosítanak a férgek.

- A d'arbo eperlekvár Magyarországon világosabb, darabosabb, zselésebb, gyümölcsösebb illatú és ízű, gyümölcsmagokat tartalmaz.

- A Dr.Oetker Vanillin-cukor Magyarországon fehérebb színű, de vaníliás illata intenzívebb.

Mint jeleztük, előfordult néhány esetben, hogy nem sikerült azonos termékeket összehasonlítani: a Kozel sörből például külföldiként a 4,8%-os prémium változatot vetették össze a 4%-os magyar változattal, és kihozták, hogy a külföldi a jobb. A Bahlsen Zoo nevű kekszét a Leibniz szintén Zoo nevű kekszével hasonlították össsze, a Bensdorp kakaóporát pedig a rábapatonai  Tutti Élelmiszeripari Kft. kakaóporával, ezeknek még a csomagolásuk is teljesen másképp néz ki. Egyébként az jött ki, hogy a Tutti sötétebb, kakaósabb ízű, aromásabb, intenzívebb illatú.

És akkor most idézzük újra Fazekas minisztert: "Kettős mérce működik az európai élelmiszerpiacon. Visszautasítjuk, hogy a magyar és a közép-kelet-európai vásárlók egyfajta élelmiszer-diszkrimináció áldozatai legyenek."

Harcra fel!

A kiadványt itt tudják letölteni.