Hivatalos: Donald Trump kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből

Az Egyesült Államok kilép a 2015 végén Párizsban aláírt nemzetközi klímavédelmi egyezményből - jelentette be csütörtökön Donald Trump amerikai elnök.

Már a bejelentés előtt többen valószínűsítették, hogy Trump betartja kampányígéretét, és tényleg ki fogja léptetni az Egyesült Államokat az egyezményből, amelynek alapján az Egyesült Államok egyebek közt vállalta, hogy 2025-re 26-28 százalékkal csökkenti károsanyag-kibocsátását a 2005-ös bázisévhez képest.

Washington szövetségesei korábban komoly aggodalmukat fejezték ki az Egyesült Államok esetleges kilépése miatt. A megállapodást eddig már 147 ország ratifikálta.

A Fehér Ház munkatársai is megosztottak voltak a kérdésben, és a kilépést több amerikai nagyvállalat is ellenezte.

Magas költségek

Donald Trump nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy az egyezmény túl drága az Egyesült Államok számára, és - mint fogalmazott - ő egy jobb és tisztességesebb üzletet kíván tető alá hozni.

Az elnök utalt arra is, hogy a kilépés elhatározásával betartja választási ígéretét, konkrétan azt, hogy az amerikai nép, az amerikai munkások érdekei az elsődlegesek.

Trump nehezményezte, hogy a párizsi egyezmény alapján Kínának lehetősége nyílik a károsanyag-kibocsátás 2030-ig történő növelésére.

 

Forrás
MTI