Szinte biztos, hogy szét fogják verni az esti moszkvai tüntetést

Navalnij arra hivatkozva változtatta meg vasárnap késő este a rendezvény helyszínét, hogy a hatóságok a kivitelezőkre nyomást gyakorolva

megakadályozták a színpad megépítését és a hangosítás felszerelését. Az önkormányzat egyébként megtiltotta kivetítők és hangosító berendezések használatát.

Az ellenzéki politikus a YouTube-on arra kérte követőit, hogy kora délután békés népünnepélyre gyűljenek össze a Moszkva szívében lévő Tverszakaja utcán. A belvárosban ugyanebben az időpontban több hivatalos rendezvény lesz az Oroszország napja nevű ünnep alkalmából. A tüntetés szervezői korábban egy kevésbé központi helyszínben állapodtak meg.

Navalnij március 26-án, csakúgy mint most, országos korrupcióellenes akció keretében hirdetett megmozdulást a Tverszkajára, amelyen a szervezők szerint 30, a rendőrség szerint 8 ezren vettek részt. A rendőrség több mint ezer embert őrizetbe vett akkor, az ellenzéki aktivista pedig az előre nem egyeztetett tüntetés szervezéséért pénzbírságot, a hatósággal való szembeszegülésért pedig 15 napi elzárást kapott.

A moszkvai rendőrség vasárnap közölte: arra számít, hogy provokációk kísérik az ellenzéki korrupcióellenes tüntetést, és a tömegben álarcos emberek megpróbálnak könnygáztámadást végrehajtani.

A rendőrség, amely hétfőn először alkalmaz majd arcfelismerésre alkalmas kamerarendszert, arra figyelmeztetett, hogy a jogsértésekre "keményen" fog reagálni. Felhívta a figyelmet arra, hogy a biztonság szavatolása a szervezők kötelessége is. A moszkvai ügyészség közleményt adott ki, miszerint a tüntetés szervezőinek a hatóságokkal nem egyeztetett lépése a tüntetés helyszínével kapcsolatban jogellenes.

Navalnij és az általa vezetett Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány hétfőre több mint 200 orosz településre hirdetett meg tiltakozó demonstrációt. A március 26-i megmozdulás 84 városra és falura terjedt ki. A résztvevők azt követelték, hogy a hatóságok vizsgálják ki annak a videónak a valóságtartalmát, amelyet az ellenzéki politikus március elején töltött fel a világhálóra. Ebben Navalnij súlyos, több mint egymilliárd euró értékű korrupcióval vádolta meg Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnököt.