A nyári szezon közepén zárhat be egy csomó kocsma egy új törvény miatt

Lehetetlen helyzetbe kerülhetnek. 

A változás lényege, hogy a kocsmák és éttermek a jövőben

kizárólag bankkártyával vagy átutalással fizethetnek az alkoholos italokért.

Készpénzzel csak adóraktárból vagy kisüzemi bortermelőtől és csak 200 ezer forintot meg nem haladó értékben szerezhetnek be árut,. Az vendégekre ez már nem vonatkozik, így arra nem kell számítanunk, hogy szombattól nem fizethetünk készpénzzel egy sörért - feltéve, ha lesz sör. 

Az intézkedés hatásaként ugyanis számtalan kisebb vendéglátóhely képtelen lesz beszerezni az italokat. Közülük ugyanis sokan szó szerint másról holnapra tartják fenn magukat, tehát mondjuk a hét eleji bevételből veszik vásárolják meg a hét második felére szánt készleteket. Ezeket a pénzeket

sokszor egyáltalán nem is teszik be bankszámlára,

hiszen a kasszából egyből a nagykereskedőhöz vándorolnak. 

 Az ágazatra rálátó, névtelenséget kérő forrásunk szerint 

"teljesen életszerűtlen, hogy egy kis falusi kocsma, vagy vendéglő tulajdonosa napi szinten járjon a bankba, hogy betegye a napi bevételt a folyószámlájára."

Úgy látja, a vendéglátásban az utóbbi 10-15 évben már nagyon ritkának számít az olyan mértékű bizalom a felek között, hogy az árut egy későbbi átutalás ígéretével adják át. További problémát jelent, hogy a legtöbb vendéglátóhelyre kiszállítják az italokat, így mobil bankkártya terminálra volna szükség a fizetéshez. A szakmában azt rebesgetik: lehetséges, hogy a kormányzati döntés mögött éppen az húzódik meg, hogy ezeknek a használatát

rákényszerítsék az italnagykereskedőkre is. 

A jogszabály problémás pontjaival nem csak a szakma, de az adószakértők is tisztában vannak. Számos helyről jelezték a kormánynak, hogy a törvény ebben a formában rendkívül káros hatásokkal járhat. Aligha véletlen, hogy az eredetileg év elejére tervezett életbe lépést több, mint fél évvel elhalasztották. Július elsejétől mégis változatlan formában vezetik be az új szabályozást. 

Forrásunk szerint a változások nyomán országszerte több ezer vendéglátóhely lehetetlenülhet el

"Sokan egyszerűen lehúzzák majd a rolót, hiszen képtelenek lesznek megfelelni ezeknek az elvárásoknak."

Így tehát elképzelhető, hogy a kistelepüléseken, de akár még a frekventáltabb helyeken is

a nyári szezon kellős közepén fog megszűnni egy csomó kisvendéglő és kocsma.