Miben segített Soros György a Fidesznek, és mitől professzionális a Jobbik-kampány?

Perlaky-Papp József PR-stratéga a plakátháborúról.

Perlaky-Papp József szerint annak ellenére is fontos kommunikációs eszköz az óriásplakát, hogy a digitális kor látszólag túlhaladottá tette. A PR-szakember szerint ez a kampányeszköz a témafelvetés mellett alkalmas a "már forgalomban lévő üzenetek megerősítésére" és "nagyon tömör összegzésre" is. Ilyen visszatérő és összekötő szlogenként emelte ki a Jobbik "A nép pártján" jelmondatát.

Soros György, a kormány mentőcsónakja

Arra is kitért, miért volt hajlandó a Fidesz látszólag feláldozni ezt a fajta kommunikációs lehetőséget, és miért fogunk a jövőben jóval kevesebb politikai plakáttal találkozni (legalábbis az ellenzék részéről - a szerk.):

"Persze van az egésznek gazdasági vetülete is; sokáig dominálta a kormány gazdasági hátországa ezeket a felületeket, aztán a kormány pozíciói 2014 után meggyengültek, erre válasz most a július 15-én hatályba lépett plakáttörvény."

A Fidesz plakátkampányával kapcsolatban Perlaky-Papp elmondta: a kormánypárt a migránsválság narratívájának elmesélésében központi szerepet szánt az óriásplakátoknak, melyek - jelenlegi - utolsó darabja a Soros György képével illusztrált üzenet.

A PR-stratéga szerint rendhagyó, hogy egy "napi politikán kívüli arcot lássunk politikai kampányban".

Perlaky-Papp szerint a plakátok hatását az sem gyengíti, hogy két hét után le kellett venni őket, mivel a versenyszférában is két hét-egy hónap időtartamra tervezik az ilyen jellegű plakátokat. Kiemelte: a Fidesz ezzel még jól is járt, mert pont a Nemzeti Konzultációnál volt megfigyelhető, hogy a kormány nem tudott változtatni az üzenetein, amelyek így megfáradtak.

Rámutatott, hogy a kormánynak épp "Soros György arca segített túllépni ezen a kommunikációs zátonyon".

A szakember aláhúzta: a Fidesz kampánya saját táborának szól, az ő egyben tartásukat célozza, a bevándorlási válság kezelésének kommunikációja pedig kötőanyagként szolgál ehhez, ezért nem "szakadt be" a kormány támogatottsága, ahogy az átlagos politikai ciklusok idején szokott. Hozzátette:

a jelenlegi hatalom az emberek valóságértelmezéséhez igazítja kormányzati döntéseit, ezért nagyon odafigyel arra, hogy kutatásokkal feltérképezze, miként értelmezik az emberek a körülöttük zajló eseményeket, folyamatokat.

A kamrakulccsal a zsebben könnyű

A plakátháború állásáról szólva szakmailag a Fideszt hozta ki győztesnek, mivel a kormánypárt kampánya "harmadik éve meséli el azt a sztorit, mint egy folytatásos szappanopera" (hozzátehetjük, hogy erre a kormánypártoknak olyan anyagi lehetőségek állnak rendelkezésére, melyek minden más politikai szereplő tárházából hiányoznak - a szerk.).

A legfontosabb üzenek: "tiszta kézzel"

Másodikként a Jobbik végzett Perlaky-Papp szakmai rangsorában.

A legerősebb ellenzéki pártnál szerinte "erőteljes professzionalizálódás" figyelhető meg, kommunikációjuk pedig "jól értelmezhető":

"A kampányuk átgondolt, több lépcsőben felépítik, elmondják a történetüket, és a végén összegzik."

Kiemelte a fekete-fehér, jó és rossz tudatos, szimbolikus szembeállítását, a szlogen elhelyezését, mellyel kijelölik, hogy ők vannak a nép pártján, és azt is, kit gondolnak korruptnak.

"Mindez együtt járt a médiaháttér kibővülésével, ami azt jelenti, hogy a politikusaik el tudják mondani az üzenetüket hírműsorukban, meg tudják magyarázni, miért gondolják azt, amit a plakátra írtak"

- tette hozzá.

A legutóbbi Jobbik-plakát szerinte "az egész kampány összegző üzenete, mert már (...) nem támadó hangvételű". Ezzel kapcsolatban kiemelte:

  • A "magyar szívvel" üzenet azoknak szól, akik a néppártosodási folyamat miatt aggódtak, nekik jelzi, hogy a Jobbik továbbra is egy nemzeti párt.
  • A "tiszta kézzel" a legfontosabb üzenet, mivel ez a Jobbik versenyelőnye, hiszen a párt még nem volt kormányon, így "teljes joggal mondhatja, hogy mi nem fogunk lopni".

Levegőben lógva

A sereghajtónak értékelt MSZP-kampánnyal kapcsolatban Perlaky-Papp úgy fogalmazott:

Botka Lászlóval a szocialisták "hozzányúltak az aranytartalékukhoz", és a "Fizessenek a gazdagok!" szlogennel láthatóan próbálnak elmozdulni a liberális pozícióból, de ez egyelőre nem igazán sikerül nekik.

A PR-szakember szerint az MSZP kampánya "kissé lóg a levegőben", nem jutottak túl a témafelvetésen, nem sikerült elmesélniük a történetüket: hol van szegénység, hogyan képzelik a felszámolását és a társadalmi szolidaritást?

"Enélkül pusztába kiáltott szó válik a drága kampányból"

- összegezte a véleményét Perlaky-Papp.

Így zajlott a plakátháború

Az április elseje és július elseje között lezajlott belpolitikai csatározás, amelyet plakátháborúként ismerhetünk, nem pusztán a várhatóan rendkívül durva 2018-as választási kampány előjátékaként szolgált. Ez volt ugyanis az első eset, hogy egy ellenzéki párt kampányakciója személyesen Orbán Viktor haragját váltotta ki - így a Nemzeti Együttműködés Rendszerének teljes hadigépezete, az összes segédcsapata (a Fidelitastól kezdve az MSZP-n át) rátámadt a Jobbikra.