Nem tartható tovább ez az állapot, új nyugdíjrendszerre van szükség

Differenciált emelés és nyugdíjplafon is szerepel a Jobbik javaslatában.

Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján egy felmérésre hivatkozva azt mondta: az elmúlt két évben összességében romlott a nyugdíjasok helyzete, nem csak a nyugati szinthez képest, hanem már a környező országok viszonylatában is.

A Jobbik alelnöke szerint ez annak tudható be, hogy az elmúlt 27 év gazdaságpolitikája csődöt mondott.

"Mégpedig az a gazdaságpolitika, hogy Magyarországon legyenek alacsonyak a bérek, ne növeljük, akár mesterségesen is tartsuk alacsonyan."

Ez a közgazdasági gondolkodás nem működik és a nyugdíjba vonulók isszák meg a levét, hisz alacsony bér után alacsony nyugdíj jár, így sokaknak kell 60 ezer forintból kigazdálkodniuk a havi megélhetésüket.

A politikus merevnek tartja a jelenlegi nyugdíjrendszert. Ehelyett azt javasolja, hogy mindenki a számára megfelelő időpontban mehessen nyugdíjba, a korhatárt pedig ne kelljen kötelezően alkalmazni.

[video:https://youtu.be/KunlOn1JFvA]

Jónak nevezte a részleges nyugdíj lehetőségét is, amelyben a munkavállalók először 6, majd 4 órás műszakokat vállalva, fokozatosan lépnének ki a munkaerőpiacról, részt vállalva a fiatalok képzésében.

Sneider Tamás azt is javasolta, hogy az alacsonyabb nyugdíjak magasabb százalékkal emelkedjenek. A nyugdíjplafon visszaállítását sürgette, bírálva, hogy létezik 2 millió forintot meghaladó állami "luxusnyugdíj" is,

"miközben 700 ezren kapnak 100 ezernél alacsonyabb nyugdíjat ma Magyarországon."