Lemondott a Momentum egyik elnökségi tagja

Az elnökségi tag augusztus 2-án távozott posztjáról, írja a 24.hu. A lap úgy tudja, a háttérben személyes okok álltak.

A lemondás hírét megerősítette Hajnal Miklós szóvivő is, hozzátéve, hogy Pottyondy Edina az országjárásuk egyik szervezőjeként továbbra is folytatja közösségépítő munkáját.

Emlékeztettek, hogy Pottyondy a NOlimpia-kampány után, márciusban került be az elnökségbe, és olyan indulót is sikerült maga mögé utasítania, mint Mécs Imre SZDSZ-alapító fiát, Mécs Jánost.