Itt a javaslat: a Jobbik eltiltaná a politikusokat a sportszövetségek vezetésétől

Tényleg benyújtják a tervezetet, amely még szigorúbb lesz, mint az öt évvel ezelőtti. 

Szilágyi György parlamenti képviselő kifejtette: a sportot és a politikát szét kell választani, mert ez szolgálja a sport érdekét. Bár támogatni kell a sportot, de ehhez nem szükséges az, hogy a szakszövetségek és klubok élén politikusok álljanak - vélekedett.

A képviselő kijelentette: a Jobbik szerint a vizes világbajnokság sikeres rendezvény volt, de fontos megnézni, hogy az elköltött pénzt hogyan használták fel,

ettől még nem lesz bárki "Soros-bérenc", vagy nemzetietlen

Úgy vélte, a vb világított rá arra, hogy nem jó, ha nem a szakmára bízzák az irányítást, hanem fideszeseket ültetnek sportági szakszövetségek és klubok élére. Már egy nappal a vb után nem a sikerekről beszéltek, hanem sportolók, szakmabeliek szólították fel lemondásra Bienerth Gusztávot - emlékeztetett. 

Szilágyi György kiemelte: a Fidesz teljes mértékben megpróbálja kisajátítani a sportot, és ezzel óriási károkat okoz annak. A demokratikus társadalmakban a sport és a politikai vezetés élesen elkülönül egymástól, és a sporttársadalom fejlődése érdekében elengedhetetlen, hogy ez Magyarországon is így legyen - magyarázta.

A szombaton benyújtott törvényjavaslat szerint

nem lehetne sportvezető például országgyűlési képviselő, állami vezető, kormánymegbízott, önkormányzati képviselő vagy európai parlamenti képviselő. 

Kérdésre válaszolva a képviselő beszélt arról is, hogy az a javaslatuk, amely szerint egy bizonyos iskolai végzettséghez kötnék a választójogot, mindenkire vonatkozna. A javaslattal nem azt nézték, mi a jó a Jobbiknak, hanem azt, mi a jó az országnak, és nem tartható tovább az, hogy szavazatokat lehet vásárolni egy választás során - mondta,

Szilágyi György kérdésre kitért rá: a Fidesznek kellene bocsánatot kérnie az időse emberektől azért, ahogy bánik velük. Többet érdemelnének azok, akik már többször felépítették az országot, jobb életminőséget kell biztosítani a nyugdíjasoknak - tette hozzá.