„A Jobbik továbbra is kiáll a devizahitelesek mellett” - megszavazzák a moratóriumot

A CEU-ügynek nincs értelme, de a devizásokért szavazni fognak.

Az LMP bírálta, hogy a jobbikos képviselők aláírásaikkal nem támogatták az ülés összehívását, a Jobbik ugyanakkor ezt azzal magyarázta, hogy a devizahitel-károsultak ügye és a "Lex CEU" közös rendkívüli ülésen történő tárgyalása nem indokolt, hiszen a "Lex CEU" jelenleg az Alkotmánybíróság előtt van, a Jobbik pedig azt várja, hogy a taláros testület végre állást foglaljon a CEU ügyében.

A szükséges 40 aláírás azonban így is összegyűlt, így a parlament megtárgyalhatja az LMP javaslatát, amely újra bevezetné Magyarországon a kilakoltatási moratóriumot, és felfüggesztené a jelenleg zajló kilakoltatási eljárásokat.

A rendkívüli ülésen a Jobbik a devizahitelesek mellett fog szavazni – közölte a párt közleményében. Mint fogalmaztak, „a Jobbik az egyedüli párt, akinek a devizahitelesek ügye a programjában szerepel és konkrét megoldási javaslatokat fogalmaz meg.”