Tovább dagad a Czeglédy-botrány: egy kilogramm aranyat foglaltak le a hatóságok egy osztrák bankban

Külföldre menekítették a vagyont.

Szanka Ferenc elmondta: a nyomozás során felmerült, hogy bizonyos vagyoni eszközök külföldre juthattak, így jutottak el az osztrák bankban Czeglédy Csaba által nyitott széfhez, amelyet az Eurojust közreműködésével, a magyar ügyészség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak jelenlétében kinyitottak, és lefoglalták az abban talált aranyat.

Az ügyben bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoznak, az eljárás egyik gyanúsítottja Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő is, aki ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Az előzetes letartóztatásban lévő politikus a gyanú szerint 3 milliárdos kárt okozott a költségvetésnek. Az ügyben már kilencre emelkedett a gyanúsítottak száma.