A szíriai háború - és minden idők egyik - legkeményebb ostroma közeledik befejeződéséhez ezekben az órákban. Dajr-ez-Zaur két és fél esztendőn át, körbezárva, mélyen a frontvonal mögött, embertelen körülmények között dacolt az Iszlám Állammal, s így
az ellenállás és a remény jelképévé vált.
A békeidőben mintegy kétszázezer ember lakta város már a háború első szakaszában véres összecsapások helyszínévé vált. Az Egyesült Államok által támogatott felkelők, a Szíriai Szabad Hadsereg és a kormánycsapatok 2011 őszétől 2014 nyaráig küzdöttek a település feletti ellenőrzésért. Ekkor zajlott le itt is a Szíria-szerte számtalan helyen végmenet folyamat, melynek során a "demokratikus" erők jelentős része átállt a rohamosan erősödő Iszlám Államhoz, így az SZSZH néhány hónap alatt kiszorult a térségből. 2015 májusában az IÁ elfoglalta Palmürát, ezzel elvágva a Dajr-ez-Zaurba vezető utánpótlási vonalakat. Elzárták a városba vezető összes utat, elvágták a telefon, internet és elektromos kábeleket is.
A dzsihadisták offenzívák sorozatát indították a Daj-ez Zaur elfoglalására, ám
a mindössze 4-5 ezer főt számláló védősereg keményen tartotta magát a két-háromszoros túlerővel támadó ostromlókkal szemben.
A település ez alatt az idő alatt teljes blokád alatt állt. Az Iszlám Állam még a segélyszállítmányokat sem engedte át. A bent rekedt, mintegy 120 ezer embernek iszonyatos nélkülözéseket kellett elszenvednie. Utánpótlást és élelmet egyedül légi úton lehetett bejuttatni a városba. Az IÁ mindent megtett, hogy elfoglalja a repteret, a legvéresebb, elkeseredett küzdelem itt bontakozott ki.
Ezekben a harcokban vált élő legendává
Isszam Zahreddin tábornok, a védelem vezetője.
A parancsnok drúz származású, így nem pusztán a szíriai kormányért harcolt, hanem saját népének túlélésééért is. A saját egyistenhívő vallást gyakorló közösség ugyanis a dzsihadisták gyűlöletének egyik fő célpontja, így Zahreddin tisztában volt vele: ha megadja magát, nem számíthat kegyelemre sem ő, sem pedig a "hitetlen drúz" vezetésével harcoló katonái. A fehér zászló kitűzése azonban két és fél év alatt fel sem merült a harcosokban, akik valósággal bálványozzák tábornokukat. A parancsnok szó szerint mindent feltett a város megmentésére, a védők között ott harcol a saját fia is.
A legkeményebb harcok idején is az első vonalban küzd, szállása és élelme is ugyanaz, ami az embereinek jut.
Dajr-ez-Zaur drámája - akárcsak egy jó hollywoodi forgatókönyvben - a happy end előtt nem sokkal kis híján tragédiába fordult. 2016 végén az akkor már vereséget vereségre halmozó Iszlám Állam úgy döntött: mindenáron szétzúzza az ellenállás jelképévé emelkedett várost. A minden addiginál erősebb offenzíva során
egy időre még a repteret is elfoglalták,
s néhány napig úgy tűnt, Zahreddint és harcosait semmi sem menti meg a pusztulástól. Végül a szíriai és az orosz légierő összehangolt bombázásai, és a városba légi úton bejuttatott erősítés gátolta meg az összeomlást. Az ostromgyűrű azonban maradt, a város tovább szenvedett és tűrt még több mint fél éven át.
A fojtogató gyűrűt végül csellel sikerült feltörni. A szíriai kormányerők Rakka térségében indítottak elterelő támadást, amelyet a kezdeti sikerek után szándékosan leállítottak, sőt vissza is vonultak. A dzsihadisták vérszemet kaptak, hogy a számukra szimbolikusan és stratégiailag is kulcsfontosságú Rakka téréségében mérhetnek vereséget Aszad csapataira, így jelentős erőket vontak el Daj-ez-Zaur ostromától. A kormányhadsereg elit alakulata,
a Tigrisek csak erre vártak, és a hónap elején támadásba lendültek.
Küzdelmüket az oroszok a tengerről indított rakétákkal, robot-, és harci repülőgépekkel is teljes erővel támogatták. Az elfáradt, és reményvesztett ostromlók csak pár napig tudták tartani magukat, s így kedden áttörték az ostromgyűrűt.
A két és fél éves pokoljárást megélt város nevetve, sírva ünnepel a romokon.
A 28 iszonyatos hónap alatt nem csak saját városukat védték meg, de Szíriában és Irakban
a dzsihadista hordák ellen küzdő, vagy épp uralmukat nyögő millióknak adtak reményt.
Akkor vetették meg lábukat az Iszlám Állammal szemben, amikor az megállíthatatlannak tűnt, akkor adtak példát hősiességből, és kitartásból, amikor a legnagyobb szükség volt rá. És most, vérrel, szenvedéssel megszolgált győzelmük ugyanúgy hirdeti ellenségeik közelgő bukását, mint Leningrád '44-ben, Eszék '93-ban, vagy Szarajevó '96-ban.