A Fidesz megkezdte a kampányra való felkészítést

Kötelező a részvétel minden polgármesternek, a pártalapítvány mindent áll.

A lap birtokába jutott levél szerint a képzésre azért van, hogy a városvezetők "átfogó gyakorlati ismereteket szerezve segíthessék a jövő évi választások sikerességét".

A képzés két napos, szeptembertől decemberig bármelyik hétvégére bejelentkezhetnek a polgármesterek és munkatársaik. 

A szállást, a svédasztalos étkezést, sport és szórakozási lehetőségeket a szervező Polgári Magyarországért Alapítvány biztosítja, a kritérium, hogy minden programon aktívan részt kell venniük. 

Továbbá a kistelepülések vezetőinek ötezer, a népesebb helyek vezetőinek tízezer forinttal kötelező támogatniuk a lakiteleki népfőiskola alapítványát.

A lap emlékeztet, hogy két héttel ezelőtt a nagyköveteket készítették fel a választásokra, akiknek maga a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs tartott előadást a választási kampányról.

Mindeközben tegnap a hvg.hu-nak ismerte el Kósa Lajos azt a sajtóértesülést, miszerint távozik a Fidesz-frakció éléről és tárcanélküli miniszterként folytatja a pályafutását. 

Kósa a Fidesz Modern Városok Programjáért lesz felelős, azaz minden megvalósuló beruházást elmehet átadni, ahol a felkészült polgármesterek már népkápráztató körülmények közt fogadhatják. 

Kijelenthetjük, a Fidesz elkezdte berregtetni a kampány motorját.

Kósa Lajost leváltják a frakció éléről

A 24.hu információja szerint a Fidesz őszi kihelyezett frakcióülésén leváltják tisztségéről Kósa Lajost, a képviselőcsoport jelenlegi vezetőjét. Várhatóan Gulyás Gergelyt választják meg a frakció új vezetőjének.Kósa Lajos éppen két éve, 2015 szeptemberében kapta meg a megbízatást, miután Rogán Antal a kormány tagja lett.