Végre valakinek volt elég bátorsága! A Jobbik feljelentette Soros Györgyöt

Egy felelős állampolgár feljelentette a "világ egyik legbefolyásosabb milliárdosát".

Mirkóczki Ádám csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megelégelte az elmebajt és a bagatellizálást, az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) feljelentette Soros Györgyöt.

A Jobbik szóvivője két dolog miatt döntött így.

Egyrészt hétfőn a parlamentben komoly lépést tettünk a mélységek, illetőleg az OPNI zárt osztályának irányába, amikor az Orbán-kormány egyik államtitkára, Aradszki András arról beszélt, hogy a Sátán támad Magyarországra Soros György képében.

„Ha ez igaz, akkor soha nem látott nemzetbiztonsági kockázat övezi hazánkat”.

Másrészt szerdán az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén a szakszolgálatok vezetői (úgymint Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, illetőleg a Terrorelhárítási Központ) nem tudtak választ adni arra a kérdésére, hogy felállt-e már az okkultizmus elleni nyomozó osztály.

Sőt, a „szerencsétlen” szolgálati vezetők csak kezekbe temetett arccal, kínos pillantásokkal, feszengéssel és síri csenddel válaszoltak Mirkóczki Ádám azon kérdésére is, hogy egyáltalán létezik-e Soros-terv.

Jellemző, hogy Németh Szilárd soros-rezsi-biztos szerint a jobbikos politikus ilyen irányú kérdése már eleve a Soros-tervet hajtja végre.

Mirkóczki Ádám megelégelte ezt a teszetoszaságot, és feljelentette a Soros Györgyöt:

  • Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása bűntettének előkészülete,
  • alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntette,
  • lázadás bűntette,
  • rombolás bűntettének előkészülete miatt.

S hogy miért teszi ezt a feljelentést?

„Amennyiben a rendőrség nem rendeli el ezt a nyomozást, abban a pillanatban a saját hatóságától lesz papírja magyar kormánynak és Orbán Viktornak, hogy amit folytatnak, az egy hatalmas agymosás, egy hatalmas hazugság.”

Amit a Fidesz-kormány csinál, az nem más, mint a Fidesz őszödi szabadságharca – tette hozzá Mirkóczki Ádám.

A Jobbik szóvivője értetlenségének adott hangot, ugyanis ha nem létezik Soros-terv - legalábbis a titkosszolgálatok "be nem számolásáról" és a nemzetbiztonsági bizottság eddigi jelentéseiből ez derül ki -, akkor miért riogat több milliárd forintból, 0-24-ben, az elmebaj határait túl lépve a kormány, és a Fidesz-KDNP minden egyes tagja, ha pedig létezik ilyen terv, akkor miért nem jelentette fel eddig senki sem az amerikai milliárdost, és miért nem kezdeményezte már valaki a nemzetközi elfogatását?

Mert ha hiszik, ha nem, eddig senki nem tett Magyarországon semmit.

Talán ezzel a feljelentéssel elindul valami.