Az ország, ahol plusz 12% = 0 forint

Megkapták 12 százalékos béremelésüket az egészségügyi dolgozók. Sokuknál – mivel a bérminimum nem emelkedett – ez kerek nulla forintot jelent.

„Világszínvonalú” egészségügyünk megérdemli a fideszes törődést, aminek meg is van az eredménye. Hónapok óta halljuk Balog Zoltán emberminiszter ódáit az egészségügyben dolgozók tizenkét százalékos béremeléséről is. Eközben a sorossimicskalibsibaloldaliantiszemitamigránssimogatónáci sajtó álhírekkel próbálja kisebbíteni pártunk és kormányunk virágzó szocialista jövőbe fektetett erőfeszítéseit.

Mint például olyan „álhírrel”, mely szerint ehetetlen a kórházi étel. Természetesen kizárólag kitűnő Photoshop-tehetségünknek köszönhető az alábbi kép:

Penészes felvágottal etették volna a betegeket - Elnézést kért a kórház

Még november 10-én került föl annak a penészes felvágottnak a képe a közösségi médiára, amit a Szent Imre Kórházban adtak egy betegnek reggelire. Az intézmény konyháját felújítják, így az ételt a Szent János Kórházból hozatták át, ahol azonban a NÉBIH súlyos hiányosságokat talált.

A beázott műtőként elhíresült „álhírt” is nyilván a sajtó gyártotta, mégpedig olyan technológiával, hogy a Hírcsárda értesülései szerint annak készítőjét George Lucas leigazolta a Csillagok háborúja következő része látványelemeinek elkészítéséhez. A szerződtetés megcáfolhatatlan tényére Jurák Kata még nem reagált.

Szent János Kórház: Veszélyes műtő miatt halasztottak el operációkat

Beázás miatt veszélyessé vált a műtő a Szent János Kórházban - közölte az RTL Klub híradója. Az intézményen belüli átcsoportosításokkal oldják meg a törölt nőgyógyászati beavatkozások elvégzését. A szülészeti ellátás zavartalan. A kórház épülete évek óta rossz állapotú, még idén várhatóan 2,5 milliárdot kap az intézmény a felújításokra.

Most újabb „álhír” kapott szárnyra, ugyanis egyes sajtótermékek azt terjesztik, hogy a tizenkét százalékos béremelés nyomán egy fillérrel sem emelkedik a bérük. Ezen „álhír” igazolására pedig nem átallottak a 444-nek bérfizetési papírokat mutogatni.

Az első esetben egy műtőssegéd álhíreszteli el, hogy garantált illetménye 131 309 forintról 147 066 forintra, azaz 12 százalékkal nőtt. Eddig rendben is volna, csakhogy a garantált bérminimum összege kereken 161 ezer forint, így a garantált illetmény és a bérminimum közötti összeget különbözetként meg kell kapnia. Amely 29 691 forintról 13 934 forintra csökken.

Sosem látott mértékű egészségügyi béremelésünk másik alanya hasonlóképp járt: garantált illetménye 137 662 forintról 154 182 forintra emelkedett (ez is 12 százalék), ugyanakkor a különbözet 23 338 forintról 6818 forintra csökkent.

Balog Zoltán miniszter tehát büszkén kijelentheti: a garantált illetmény valóban megkapta a 12 százalékos emelést. Hogy a különbözet csökkent, így a fennen hangoztatott 12 százalékos béremelés miatt fenti két egészségügyi dolgozó egy huncut fillérrel sem vihet haza többet, az csak „álhír”.

George Orwell: 1984 (részlet) – A csokoládéadag

Pillanatnyilag elzárta fülét a távolabbi zajok elől, és a teleképből áradó zagyvaságra figyelt. Kiderült, hogy hálatüntetéseket rendeztek Nagy Testvérnek a csokoládé-fejadag heti húsz grammra való emeléséért is. Pedig csak tegnap jelentették be, gondolta, hogy az adagot heti húsz grammra csökkentették. Lehetséges volna, hogy ezt is beveszik az emberek, alig huszonnégy óra múlva? Igen, bevették. Parsons könnyen bevette, egy állat ostobaságával. A másik asztalnál ülő szem nélküli teremtmény fanatikusan és szenvedélyesen vette be, égve a dühös vágytól, hogy kinyomozzon, feljelentsen és elgőzösíttessen mindenkit, aki meg merné említeni, hogy a múlt héten harminc gramm volt a fejadag. Syme – valamivel bonyolultabb módon, amelyben a duplagondol is benne foglaltatott – szintén bevette. Ő, Winston lenne hát az egyetlen, akinek még van emlékezőtehetsége?

Frissítés:

Csúnyán becsapta a kormány az egészségügyi szakdolgozókat – reagált a hírre Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, egészségügyi szakpolitikusa. A honatya szerint Orbán Viktort nem érdekli az egészségügyi dolgozók megalázóan alacsony bére, csak a saját és a hozzá közelálló vállalkozók gazdagodása érdekli.

Lukács szerint bebizonyosodott: a kormány az állami egészségügy fejlesztése helyett annak tudatos tönkretételén dolgozik. Felhívja a figyelmet Demján Sándor nyilatkozatára: az egyik legbefolyásosabb magyar üzletember szerint a választások után Magyarországnak elegendő 20 kórház. Ez a jobbikos politikus szerint azt jelenti, hogy ezerszámra kell majd elküldeni az egészségügyi dolgozókat, és tucatjával kell bezárni a kórházakat.

Demján szerint sok a kórház és a tanár

Agresszív kampányt indít a jövő évi választások után a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége annak érdekében, hogy az állam építsen le több százezer felesleges munkavállalót, akik csak koloncok a társadalom nyakán - közölte Demján Sándor. Az érdekképviselet elnöke szerint eddig késlekedtek a kormányok, de a 2018-as választások után a közszféra radikális visszanyesése elkerülhetetlen.Demján szerint leépítés nélkül az ország gazdasága nem tud fejlődni.

Lukács László György úgy látja, az Orbán-kormány a magyar állami egészségügy lezüllesztésén munkálkodik azért, hogy aztán magánformában fizetőssé tegye és ezt a bizniszt a haverok kezére játszhassa.

A Jobbik a Fidesszel ellentétben hisz az erős és sikeres állami egészségügyi rendszerben, ahol a dolgozók kiszámítható körülmények között a nyugat-európai béreket megközelítő bérekért tudnak dolgozni. Erről rövid távon az egészségügyi közkiadások jelentős emelésével, hosszú távon pedig a bérunió megvalósulásával fogunk gondoskodni – zárul a néppárti szakpolitikus közleménye.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Dobos Zoltán

Friss