2017. 12. 07. 20:49

Az ÁSZ az új ÁVO?

A negyvenes évek második felére a kommunista diktatúra kiépülésének időszakára emlékezteti Szávay Istvánt a Jobbikkal szembeni törvénytelen számvevőszéki eljárás. 

A jobbikos képviselő szerint az Állami Számvevőszék ma hasonló szerepet tölt be, mint az Államvédelmi Osztály 1947-ben. 

"Az ÁVO-t egy többszörösen kipróbált, Rákosi Mátyáshoz mindenben hű pártkatona, Péter Gábor vezette, és hasonló a helyzet az ÁSZ esetében is, amelyet Domokos László, Orbán Viktor bizalmasa, a Fidesz volt frakcióvezető-helyettese irányít."

 - mutat rá csütörtöki Facebook bejegyzésében a politikus.

Bár még nem hurcolnak el és nem csuknak le ellenzéki aktivistákat vagy országgyűlési képviselőket, de az idegen ügynöknek bélyegzés, a gátlástalan rágalmazás, a gyűlölet-propaganda felpörgetése vagy az álhír-gyártás ugyanolyan erővel és "Rákosi Mátyáséhoz hasonló forgatókönyvek szerint folyik ma is." - vélekedik Szávay. 

A képviselőt a Magyar Közösség perére emlékezteti a Jobbik elleni törvénytelen eljárás. Az ÁVO "köztársaság-ellenes összeesküvés" címén verte szét a "jogszerűen működő civil szervezetet", vezetőit pedig kivégeztette. "Ma még "csak" ott tartunk, hogy a Fidesz az Állami Számvevőszéket utasítva a pénzügyi források jogtalan megvonásával próbálja ellehetetleníti a legerősebb és a kormány leváltására egyedül alkalmas ellenzéki párt, a Jobbik működését" - mutat rá a politikus. 

"Az ÁSZ tehát ma már a párt ökleként, kizárólag Orbán Viktor akaratának megfelelően működik."

 - vonja le a következtetést Szávay István. 

Megjegyzi, sok egyéb párhuzamot is lát "az 1947-48-ra kiépülő pártállam és mostani viszonyaink között", ezekről jövő héten a Parlamentben bővebben is készül szólni. 

Hozzáteszi azonban azt is, hogy van egy fontos különbség is a hetven esztendővel ezelőtti és a mostani helyzet között.

"Mi Nagy Ferenccel vagy Tildy Zoltánnal szemben vállalni fogjuk a harcot! Mi nem alkuszunk! Mi le fogjuk győzni, el fogjuk számoltatni őket, és 2018 áprilisától visszaállítjuk a demokráciát Magyarországon!"

- szögezi le a jobbikos képviselő.