Érdekes kérdések egy hatalmas ingatlan, egy fideszes politikus és a vagyonbevallása ügyében

Feljelentéssel fenyegetőzött a helyi Fidesz-elnök, amikor egy 1100 négyzetméteres kúriáról kérdezték.

A Fidesz ceglédi önkormányzati képviselőjének vagyonnyilatkozatában fellelhető furcsaságokra, hiányosságokra hívta fel a figyelmet még múlt héten a Ceglédi Spotlight.

Az ügynek utánajártunk mi is, de minden kétséget kizáró válaszok helyett inkább újabb kérdésekig jutottunk el. Azonban ezeket hiába küldtük el Hörömpő Annamáriának, a képviselő, egyben a párt helyi elnöke azokra öt nap alatt sem válaszolt.

Mint az az alábbi riportból is kiderül, az N1TV riporterének a maga sajátos módján reagált Hörömpő, bár érdemi, megnyugtató válaszok adása helyett inkább feljelentést helyezett kilátásba az őt faggató újságírónak.

De menjünk vissza az elejére, hogy lássuk, egyáltalán hol gyökerezik az ügy!

A Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer szerint Cegléd közigazgatási határán fekszik az a 20 hektáros terület, ahol Hörömpő Annamária saját bevallása szerint is lakik - számolt be róla a Ceglédi Spotlight.

Mint a Spotlight hírül adta, a kormánypárti politikus vagyonbevallásába azonban a több helyrajzi számot is magába foglaló blokkra csak annyit írt, hogy az 16 hektár, és hogy a területen „rét, szántó” található, amelynek felerészben tulajdonosa. 

A helyi ügyek felgöngyölítésére szakosodott Ceglédi Spotlight közölte, hogy a birtokok tulajdonlapjai szerint a bevallott 16 hektárral szemben a 20 hektárt is meghaladja azoknak a területeknek a mértéke, amelyekben a Fidesz politikusa tulajdonrésszel bír. 

Ráadásul, ezen a területen áll egy - az ingatlan.com hirdetési oldal tanúsága szerint - 15 szobás, 1100 négyzetméter alapterületű kúria is. 

További érdekesség, hogy míg a helyi Fidesz-elnök vagyonbevallásában 16 hektár szerepel, a Spotlight 20 hektárról ír, a hirdetésben pedig 25 hektárnyi telekről olvashatunk.

Hörömpő Annamária vagyonnyilatkozatában a már említett 16 hektár „rét, szántó” mellett szerepel egy 44 négyzetméteres ceglédi lakás, amelynek 100%-ban tulajdonosa, illetve egy 97 négyzetméteres, ugyancsak társasházi lakás, amelynek a fele az övé. Tehát az 1100 négyzetméteres kúria utáni kutakodás szempontjából ezeknek a vagyonelemeknek nincsen jelentősége.

A vagyonbevallásban szerepel ugyanakkor egy 246 négyzetméteres lakóház is, amelynek az okirat szerint 50 %-ban tulajdonosa. 

Ennek már van jelentősége, ugyanis Hörömpő az N1TV-nek azt nyilatkozta, hogy nincsen semmi probléma, minden jogszerűen szerepel a vagyonnyilatkozatában. Hozzátette: január 31-ével, a következő vagyonbevallásában ki fogja emelni, hogy 

„az az ingatlan, amiben 246 négyzetméter az én ötven százalékos tulajdonom, ahogy önök is látták, annyi az ingatlan fele, annak fele az enyém.”

Azonban a vagyonbevallásban nem azt kell feltüntetni, hogy adott ingatlanban a megnevezett tulajdonrész hány négyzetmétert tesz ki, hanem azt, hogy mekkora annak az ingatlannak az alapterülete, amelyben a nyilatkozatot tevőnek tulajdonrésze van.

Tehát, Hörömpő Annamária 2017. január 31-én keltezett vagyonbevallásából azt lehet kiolvasni, hogy van egy 246 négyzetméteres ház, amelynek a fele az övé. Ami nem ad magyarázatot minden kétséget kizáróan arra a kérdésre, hogy a hirdetés szerint 1100 négyzetméteres lakóingatlan miért nem szerepel a képviselő vagyonbevallásában, a tulajdoni hányad feltüntetésével.

„A vagyonbevallás körüli kínos kérdés nem ez az első eset, hogy a ceglédi Fideszre nézve kellemetlen ügyek kerülnek elő” 

- mondta el az Alfahírnek nyilatkozva a helyi viszonyokat jól ismerő Volner János. 

A Jobbik országos alelnöke, a Cegléd központú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje emlékeztetett rá, hogy a Hörömpő-család és Takáts László (Fidesz-KDNP) polgármester családja mintegy 100 milliós értékben vásároltak termőföldeket a környéken.

„Ahogyan az ország más részein, úgy ezen a vidéken is a fideszes körök jutottak így óriási vagyonhoz. Nem mellékesen terület került egy nagykátai műkörmös kisasszonyhoz, is aki mintegy 200 millió forintért vásárolt földet. Mindenki gondolja át, mennyire életszerű ez, illetve mi állhat valójában az ügylet mögött!" 

- fogalmazott a politikus.

Mint Volner rámutatott, mindenképp megér néhány gondolatot Földi László is, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, 2006-2014 között Cegléd polgármestere, akiről kiderült, hogy

közel 80 millió forintot fizetett ki egy barátja, Varga Zoltán Ernő cégének, hogy a hatalmas összegért cserébe méltató cikkeket írjanak a ceglédi önkormányzatról.

"De hogy a jó kapcsolat ne csak ebben a nyilvánvaló túlárazásból fakadó 78,6 millió forintban kristályosodjon ki, a Földiékkel baráti viszonyt ápoló Varga-családhoz került féltucat trafikkoncesszió is" 

- tette hozzá.

A kormánypártok politikáját összegezve Volner János elmondta: 

„A Fideszt a zsákmány tartja össze. A helyi Fidesz-vezető sokszor nem azért dolgozik olyan szorgalmasan, mert annyira hisz abban, amit a Fidesz kommunikációs szinten kínál, hanem azért, mert ide tartozni, helyben a kormánypártok emberének lenni hatalmas anyagi előnyökkel jár neki, illetve a közvetlen környezetének. 

Tehát amikor a Jobbik a korrupció felszámolásáról beszél, nem csak a sajtóban nap mint nap előforduló multimilliárdosokra, a Fidesz vezető embereire gondolunk, hanem az alsóbb szintekre is, ahol az egész országban irgalmatlan közpénzeket tüntetnek el, azaz: vesznek ki pénzt a magyar adófizetők zsebéből.

A közszféra gyakorlatilag egy vadászterületté vált a fideszesek számára, ahol a kinevezéseknél nem az számít, hogy kinek van szakértelme, hanem hogy kit kell megjutalmazni szolgálataiért, odaadó párthűségéért. 
A közösen összelopott szajré és az elszámoltatástól való rettegés miatt teljesen elvesztették a mértéket.

A Jobbik kormányra kerülése után megszüntetjük ezt a korrupciós mechanizmust, véget vetünk annak a gyakorlatnak, hogy a kormány szinte kizárólag haverokat, rokonokat, szomszédokat, a párthoz lojális embereket juttat anyagi előnyökhöz.”

A cikk publikálásának pillanatáig Hörömpő Annamáriától nem érkezett válasz a kérdéseinkre. Amint megkapjuk, természetesen álláspontja közlésével frissítjük cikkünket.