2018. 01. 16. 18:26

„Kifejezetten nagy önelégültség": zárt ülésen tárgyalják a fóti alpolgármester 628 ezres jutalmát

Harmadszorra csak összejön - így meg főleg!

Úgy tűnik, a Pest megyei település, Fót fideszes polgármestere, Bartos Sándor megunta az eddigi teszetoszaságot, és most már eredményeket vár el a kormánypárti többségű képviselő-testülettől, alkalmasint Németh József alpolgármester kapja már meg végre az egyhavi jutalmát, azaz a plusz 628 ezer forintot.

Novemberben leszavazták a fideszes alpolgármester jutalmát, decemberben újra szavaznak róla

„Pótvizsgára" jelentkezett az a fóti kormánypárti alpolgármester, akinek az év végi jutalmáról szóló indítványt leszavazta a Pest megyei város képviselő-testülete, ugyanis két fideszes is távolmaradt az ülésről. Az alpolgármester egyik feladata lenne egy új fóti városháza-beruházás megvalósítása, de nemhogy egy kapavágás nem történt, még tervek sincsenek az asztalon.

A kínos ügymenetről korábban már írtunk: az ötlet először novemberben merült fel, azonban három fideszes sem vett részt a szavazáson, és hiába segített be nekik az egyik szocialista(!) kolléga, nem jött össze a minősített többség. Aztán decemberben sem voltak elegen, így januárra napolták a döntést.

Azonban nemcsak azt tudtuk meg, hogy 31-én tárgyalja a képviselő-testület az alpolgármester jutalmazását, de azt is, hogy most már nem bíznak semmit a véletlenre: magukra csukják az ajtót a döntés idejére.

Merkwart Krisztián, a Jobbik fóti önkormányzati képviselője érdeklődésünkre elárulta, arra lehet következtetni, hogy az alpolgármester saját kérésére tárgyalják a jutalmazására vonatkozó előterjesztést zárt ülés formájában.

Az ellenzéki politikus az Alfahírrel közölte:

az alpolgármesternek, aki azontúl hogy egy szalmaszálat sem tett keresztbe a város fejlődése érdekében, még ahhoz sincs bátorsága, hogy szembe nézzen a fóti adófizető polgárokkal.

Emlékeztetett arra is, hogy miközben az önkormányzati alkalmazottak azért kénytelenek sztrájkolni országos szinten, mert tíz éve nem emelték a bérüket, és 122 ezer forintból nem tudnak megélni, Fót alpolgármestere azért küzd már hónapok óta, hogy megkapja a 628 ezer forintos extráját.

Merkwart Krisztián szerint ezt "kifejezetten nagy önelégültségre utal".