2

Mészáros Lőrinc kiírt egy közbeszerzést 5,4 milliárdért, majd megnyerte magának 6,5-ért

Az Észak- és Közép-Dunántúl térségében megvalósítandó beruházásokra kiírt közbeszerzésről jelent meg eredmény. Több mint gyanús, hogy az egyik ajánlatkérő, Felcsút önkormányzata éppúgy kapcsolódik a nyerteshez (na, vajon kihez?), mint ahogy a Tiborcz-botrányban is az Elios a Sistrade-hez.

Tíz település, köztük Felcsút szennyvízelvezetési és -tisztítási, hulladékgazdálkodási és ivóvízminőség-javító beruházásainak megvalósítására írtak ki pályázatot még 2016 márciusában, melyeknek eredménye most jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben. Az eredeti kiírás szerint a településeken 5 444 636 467 forintért kell(ett volna) elvégezni a munkákat.

Nem fogja elhinni, ki nyerte meg a Felcsútot is magába foglaló pályázatot! Igen, ő, a közbeszerzések MVP-je, a felcsúti polgármester Mészáros és Mészáros Kft.-je. Az ajánlatkérő felcsúti kapcsolattartójaként megnevezett Mészáros Lőrinc úgy vélte, az ajánlatot az eredeti árnál több mint egymilliárddal drágábban, 6 510 700 000 forintért vállaló Mészáros Lőrinc tulajdonolta ajánlattevő tudja legjobban kivitelezni.

Emlékezetes, az OLAF az Orbán Viktor vejéhez köthető Elios-botrányban azt kifogásolta, hogy a tenderek kiírását segítő Sistrade Kft.-nek ugyanaz a tulajdonosa, mint a pályázat nyertesének, az Eliosnak.

Az Orbán-érából származik a Tiborcz-cég sarának zöme

13 milliárd forint uniós támogatás visszafizetését szorgalmazza az OLAF abba a jelentésben, mely az a miniszterelnök vejének cégét érinti. Noha a fideszes lakájmédia igyekszik a botrányba belekeverni a cég korábbi tulajdonosát, a Közgépet, arról mélyen hallgatnak, hogy ebben az időszakban (évekkel a G-nap előtt) ez a cég még Orbán Viktor kegyeltje volt.

Pikáns, hogy a Mészáros és Mészáros Kft. konzorciumi társa a mostani tender során is a számos gazdasági bűncselekménnyel vádolt baloldali milliárdos, Dunai György EuroAszfalt Kft.-je volt.

Orbán strómanjának cége a Colast, a Swietelskyt és a Szabadics Zrt.-t győzte le.