2018. 02. 24. 15:56
MTI nyomán

Az utolsó gyermekorvos is felmondott, de Orbán Viktor a lovakról beszél

Szeretjük Magyarországot, szeretjük a kultúránkat, ezért szeretjük a lovainkat is - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a felújított Nemzeti Lovarda átadásán.

  1. A lovardát azért újíthatta fel 3,2 milliárd forintból a kormány, mert egy példaértékű polgári kezdeményezéssel sikerült megmenteni a pusztulástól - mondta, és hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Lovarda méltó helyet biztosít a versenyzőknek.
  2. A kormányfő szavai szerint a magyarokban megmaradt a lovas nemzeti lelkület.
  3. Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy kormány és a lovas világ jó lóra tett, amikor szövetségre lépett egymással.

Eközben Sátoraljaújhelyen az Erzsébet kórházban felmondott az utolsó gyermekorvos is, így a beteg kicsiket vagy az összevont háziorvosokhoz kell vinni, vagy pedig át Miskolcra.

"Intézményünk Csecsemő és gyermekosztályán, valamint a gyermekszakrendelésen a betegellátás 2018. február 23. 8:00 órától, személyi feltételek hiánya miatt határozatlan ideig szünetel" – közölte a kórház.

Igazítsuk hát a valósághoz Orbán Viktor mondandóját:

  1. A kórházat azért nem segítette ki 3,2 milliárd forinttal a kormány, mert nem volt egy példaértékű polgári kezdeményezés, amivel sikerült megmenteni a pusztulástól – mondhatta volna, és hangsúlyozhatta volna azt is, hogy az Erzsébet kórház nem biztosít méltó helyet a beteg magyar gyermekeknek.
  2. A kormányfő szavai szerint a magyarokban megmaradt a túlélés iránti lelkület.
  3. Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy kormány és az egészségügy nem tett jó lóra, amikor szövetségre lépett egymással.

Mindez tökéletesen beleillik az Orbán-tervbe, amiről tavaly év végén Demján Sándor beszélt, ami arról szól, hogy a kórházak számát radikálisan csökkenteni kell. A Jobbik évek óta figyelmeztet, hogy a B.-A.-Z. megyei aktív betegellátás leépítésével közel 700.000 beteg ellátása fog a miskolci székhelyű megyei kórházra hárulni, ami az ellátórendszer összeomlásával fenyeget - reagálta a hírre Mikola Gergely, Borsod megye 5. választókerületi jobbikos országgyűlési képviselőjelöltje.

Közölte: Április 8-án az embereknek választaniuk kell a betegség és az egészség között. A Fidesz egy beteg egészségügyet kínál, a Jobbik pedig életmentő kórházakat, ahol várólisták és hálapénz helyett gyógyulás és egészségmegőrzés várja a magyar embereket.