Felgyújtották a Magyar Kulturális Szövetség központi irodáját Ungváron

Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a Kárpátaljai KMKSZ központi irodáját Ungvár belvárosában, az épület jelentős részben kiégett.

Az elkövetők közép-európai idő szerint éjjel két óra tájban betörték a KMKSZ-székház járdára néző egyik ablakát, és robbanószerkezetet vagy gyújtópalackot dobtak az épület belsejébe. Az épület földszinti része jelentős részben kiégett, az emeleti helyiségekben nem keletkezett kár. 
   
A tűzoltókat a szomszédos irodaépület éjjeliőre értesítette, aki erős robbanásra lett figyelmes, majd az utcára kilépve meglátta a felcsapó lángokat. A rendőrség a délelőtti órákra ígér részletesebb tájékoztatást az incidensről.
   
A mostani egy hónapon belül a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen. Az előző, sikertelen gyújtogatási kísérlet február 4-én történt, annak elkövetésével az ukrán hatóságok két lengyel állampolgárt gyanúsítanak.
   
Barta József, a KMKSZ alelnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, bízik benne, hogy a hatóságok felkutatják az elkövetőket és a felbujtókat. Hozzátette, szerinte ezúttal nem garázdaságról, hanem a kárpátaljai magyarok elleni provokációról van szó. Valakik mindenáron destabilizálni akarják a helyzetet Kárpátalján - mutatott rá az alelnök.

Frissítés

Szávay István, a Jobbik politikusa közleményben ítélte el a cselekedetet. 

"Ez a merénylet újabb ékes bizonyítékát adja annak, hogy az ukrán hatalom magyarellenes intézkedései bátorítóan hatnak az agresszív nacionalistákra, akik ezért egyre brutálisabb akciókra vállalkoznak. Hazánknak minden eddiginél világosabbá kell tennie: keleti szomszédunknak esélye sem lehet az európai integrációra addig, amíg megálljt nem parancsol az ország szélsőségeseinek, vissza nem vonja magyarellenes intézkedéseit, és nem garantálja a legszélesebb jogokat a kárpátaljai magyarság számára"

 - olvasható a reakcióban.